Az elmúlt két hétben a harcok hivatalos befejezte óta a legintenzívebb amerikai hadjáratok vették kezdetüket. Az amerikai légierő a minap szabályosan bombázta Bagdad központját. Az iraki ellenállókkal szemben folytatott hadművelet-sorozatot „Vaskalapács” fedőnévvel illették, mely talán még hangzatosabb, mint az afganisztáni, a tálib rezsim elleni küzdelmet jelző „Végtelen Szabadság”. Ez utóbbival pedig Washingtonnak bőven meggyűlt a baja, hiszen az eredetileg szánt Végtelen Igazság név komoly felháborodást keltett az iszlám világban. „Kik vagytok ti, istenek?”– tették fel több helyütt is a kérdést, utalva arra, hogy a Korán tanítása szerint egyes egyedül Isten szolgáltathat „végtelen igazságot”. Megelőzendő az Amerika-ellenes hangulat további fokozódását, Washington finomított is a kódnéven.
Hasonló cserére a közeljövőben is sor kerülhet, hiszen történészek és katonai szakértők – akiket a Reuters idéz – nemrégiben ráirányították a figyelmet arra, hogy „Eisenhammer”, vagyis „Vaskalapács” volt a neve a náci Németország a szovjet energiahálózat megsemmisítésére irányuló egyik, végül végre nem hajtott hadműveletének is. A történet 1943-ra, a második világháború idejére nyúlik viszsza, amikor is a Luftwaffe moszkvai és gorkiji erőműveket akart bombázni azzal a céllal, hogy megbénítsa ezzel az egykori szovjet központok villamosenergia-ellátását. A tervet a német légierő komoly veszteségei miatt végül el is vetették.
A hadügy egyik vezető tisztviselője nemrégiben kifejtette, a névadókat megihlette az Első Páncélos Hadosztály beceneve, a „Vén Vasingesek”, ezért is esett később a választás a „Vaskalapács” szóra. Azonban még mielőtt a Pentagon kommunikátorai észbe kaphattak volna, a történészek már fel is figyeltek a kellemetlen áthallásra.

Figyelmeztet az elemző: Példa nélküli összejátszás zajlik Magyar Péter pártja és az ukrán titkosszolgálat között