Nem ideges Járai Zsigmond,az MNB elnöke

Hírösszefoglaló
2003. 11. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentős mértékű áresést mutatott a forint tegnap a devizapiacon: a hazai fizetőeszköz gyengülése reggel elérte az egyszázalékos határt. Ez azt jelentette, hogy a forint/euró kurzusa csaknem 265 forintig emelkedett. Elemzők szerint a piac a tízéves és az ötéves államkötvények aukciójára várt. Az értékesítéskor a tízéves papírok hozama 1,17 százalékponttal, az ötévesé 1,89 százalékponttal emelkedett az egy hónappal korábbi értékesítéshez képest. László Csaba egy tegnapi sajtótájékoztatón közölte, hogy a forint jelenlegi hektikus mozgása, illetve a kötvénypiacokon az állampapírok hozamainak jelentős emelkedése csak átmeneti jelenség, a spekulánsok tevékenységének következménye.
Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tegnap délután öt órakor azt nyilatkozta, hogy az MNB nem ideges a forint árfolyamának gyengülése miatt, ugyanis a magyar gazdaság fundamentális helyzete inkább javuló tendenciát mutat. Az MNB továbbra is 250– 260 Ft/eurós sávban látná szívesen a forintot. Ez lehet az az árfolyamtartomány, amely mellett az euró majdani bevezetéséhez szükséges inflációs célok elérhetőek lesznek. A spekulációt tekintve a jegybank elnöke elmondta: nem túl jó jel, hogy néhány nagyobb befektető jelentős mennyiségben ad el forintkötvényeket. Ugyanakkor megítélése szerint minden alap megvan arra, hogy optimisták legyenek a fundamentumok alapján – írta a Portfolio.hu az Interfax híre alapján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.