Nem kárpótolják 1968 áldozatait

Somogyi Mátyás
2003. 11. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elvetette a cseh kormány az ellenzéki Polgári Demokrata Párt (ODS) javaslatát a Varsói Szerződés csapatai által 1968-ban végrehajtott megszállás áldozatainak kárpótlására. A polgári demokraták szerint a Csehszlovákia lerohanását követő időszakban a megszállók által megölt, megsebesített vagy megerőszakolt személyeket, illetve hozzátartozóikat megilleti a pénzbeli kártérítés. A kommunizmus bűntetteit dokumentáló és vizsgáló hivatal szerint az 1968. augusztus 21. és október 18. közötti időszakban a megszállók 98 ember életét oltották ki, s több százra rúg a megsebesítettek száma. Az ODS javaslata szerint a megszállás alatt meghaltak hozzátartozói egymillió, a tartós következményekkel járó sebesülést szenvedettek félmillió, a többi károsult pedig százezer korona kárpótlásban részesülne.
A kabinet a kárpótlás lehetőségét azzal utasította el, hogy a polgári demokraták javaslata „általánosságban rossz”. A kormányzat érvei szerint a „szovjet hadsereg itt-tartózkodásával” kapcsolatban kárt szenvedett polgárok közül többet kárpótoltak a ma már nem létező Csehszlovákia és a Szovjetunió közti nemzetközi egyezmény alapján.
Bohuslav Sobotka pénzügyminiszter azzal érvelt a kárpótlási összegek ellen, hogy azok a náci üldöztetés áldozatainak nyújtott kárpótlás tízszeresét teszik ki. Stanislav Gross belügyminiszter pedig felhívta a figyelmet: előfordulhatott, hogy egyes esetekben saját hibából történhetett a sebesülés vagy a haláleset.
***
Erős kommunisták. A cseh kommunisták egyik vezetője szerint 14 évvel a rendszerváltás után már megérett az idő arra, hogy a kommunista párt felhagyjon eddigi védekező, kiváró politikájával, s ellentámadásba lendüljön. Miloslav Ransdorf, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) alelnöke arra a tényre reagált, hogy a novemberi felmérések ismét a kommunista párt erősödését mutatták ki. Úgy véli, hogy a kommunistáknak most a 2006-ban esedékes parlamenti választásra kell összpontosítaniuk, s a cél nem lehet más, mint a választási győzelem. A felméréséből kitűnik, hogy a kommunista párt népszerűsége már négy százalékkal magasabb, mint a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párté, így az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt után a KSCM stabilan tartja 2. helyét. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.