December elsejétől folytatja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a korábbi években már megszokott kommunikációs programjait. Ezúttal a hitet, a tudást és az emberséget állítják az egy éven keresztül tartó kampányuk középpontjába. Mindezt Veres András püspök, a főpapi testület titkára jelentette be tegnap. Emlékezetes: a millennium évében ezer éve velünk és értünk – a katolikus egyház, a következő esztendőben a Jót tenni jó, majd Holtomiglan-holtodiglan címmel tartott kommunikációs kampányt az MKPK. Mindezzel az egyház történelmi szerepét, szociális munkáját és a házastársi hűség fontosságát mutatták be. Veres püspök hangsúlyozta: céljuk, hogy a felvetett gondolatokról a társadalom hívő és nem hívő tagjai között kibontakozó párbeszédet erősítsék. Hangsúlyozta: a most elinduló Hit, tudás, emberség című programsorozat részeként decemberben, majd jövő februárban a metró- és buszállomások peronjain, a telefonfülkék oldalain, valamint az utcai óriásplakáton látható lesz a diákjait oktató fiatal tanárt ábrázoló kép. Ezenkívül társadalmi célú hirdetésként a rádióadók is tolmácsolják a katolikus egyház új üzenetét, amely az oktatásban és a nevelésben a hit meghatározó szerepét emeli ki. A hit és a tudás összekapcsolódásáról Veres püspök elmondta, ez a két fogalom teremti meg azokat az alapokat, amelyek hozzásegítenek az igaz emberi mivolt kialakításához. Elmondta: jelenleg a katolikus egyház 309 közoktatási intézményt tart fenn, amelyben 55 ezer diák tanul.
A pedagógusok számára a közelmúltban bevezetett titoktartási kötelezettségről szólva kifejtette, hogy az éket próbál verni a szülők és a tanárok közé.
Visszakozik az Oktatási tárca?
A közoktatási törvény tanári titoktartásra vonatkozó előírásainak módosításáról várhatóan még ebben az évben előterjesztést készít a szaktárca – közölte tegnap az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára. – Egyértelművé kívánjuk tenni a titoktartás módját, és a tanárok belátására bízni a döntést a közvélemény által eddig leginkább kifogásolt esetekben – mondta Szabados Tamás. (MTI)

Orbán Viktor: Gazdasági öngyilkosság Ukrajna uniós csatlakozása