Egyre több régi barát fordul el a pedofíliával megvádolt amerikai popsztártól, Michael Jacksontól. Miközben a hírességek többsége azt is igyekszik elfeledni, hogy valaha ismerte az énekest, a várakozásokkal ellentétben kiállt jó barátja mellet Liz Taylor, a hatvanas évek egyik legismertebb színésznője, aki a botrány kipattanása óta először volt hajlandó nyilatkozni. A művésznő – aki elmarasztalta a sajtót, amiért rossz fényben tünteti fel barátját – a BBC-nek elmondta: szerinte Jackson teljes mértékben ártatlan. Az énekes ügyvédei már nem enynyire biztosak a dolgukban: elképzelhető, hogy elmebajra hivatkozva próbálják megmenteni védencüket a börtöntől. A sztár birtokán, Neverlandben tartott házkutatáson a hatvan nyomozó állítólag a pedofília több bizonyítékát, így videofelvételeket és leveleket, köztük a Jacksont többrendbeli megrontással vádoló 12 éves kisfiúhoz, Gavin Arvizóhoz írt vallomásokat is találtak.
A CNN hírtelevízió időközben több forrásból is bizonyította, hogy a kis Gavin is szerepelt abban az év elején bemutatott dokumentumfilmben, amelyben Jackson nyíltan beszél arról, hogy időnként kisgyerekekkel osztja meg a hálószobáját. A 45 éves férfi állítása szerint egyébként ilyenkor ő a földön, a gyerekek pedig az ágyában aludtak.
Az énekes helyzetét tovább nehezíti, hogy a napokban korábbi biztonsági főnöke, Robert Wegner azt állította, hogy amíg ő 1990 és 1993 között a sztárnál dolgozott, munkaadója ágyában közel 300 gyermek aludt.
A popsztár napokban megjelent, eddigi dalaiból válogatott új lemeze a pedofília vádja ellenére alig pár nap alatt az eladási listák élére tört, miután Nagy-Britanniában az első héten több mint százhúszezer példányt adtak el belőle – olvasható a londoni Wenn honlapján.

Bicikliző tolvaj akart kirabolni egy idős férfit Cegléden–videó