Miniszterelnöki csúcs januárban
Varsó. A visegrádi együttműködést a jövőben egyrészt konzultációs fórumnak lehetne használni az Európai Unión belüli kérdések megvitatására – jelentette ki Varsóban Medgyessy Péter magyar miniszterelnök. A KEK csúcstalálkozójának tegnapi zárónapján a visegrádi országok miniszterelnökei találkoztak egymással. A megbeszélések után magyar újságíróknak nyilatkozva Medgyessy Péter miniszterelnök elmondta,
a lengyel, a magyar, a cseh és a szlovák miniszterelnök megegyezett abban, hogy januárban négyes kormányfői találkozót tartanak Csehországban. (MTI)
Bush vidékre kirándult
London. A brit kormányfő vidéki választókörzetébe kirándult látogatásának utolsó napján az amerikai elnök, akit
a biztonsági őrök által megszállt kis észak-angliai faluban tiltakozók tömege fogadott. A példátlan szigorúságú óvintézkedések miatt fel
sem merült, hogy George W. Bush közúton tegye meg a mintegy 250 kilométeres utat a Tony Blair választókörzetében fekvő Sedgefield faluba. Busht a faluban táblákkal és transzparensekkel tiltakozók várták, de a helyi rögbipályán barátságosan fogadták a helyiek. (MTI)
Pokolgépes merénylet Indiában
Bombay. Pokolgépes merényletet követtek el a nyugat-indiai Mahárástra szövetségi állam egyik mecseténél. Az első jelentések szerint legalább 26 sebesültje van a robbantásnak, amelyet a muzulmán böjti hónap, a ramadán záróeseményei előtt követtek el. A merénylet nyomán – amelyet Parbháni városban, az állam fővárosától, Bombaytől mintegy négyszáz kilométerre keletre követtek el – több erőszakos cselekmény is történt, ezért a rendőrség kijárási tilalmat rendelt el a nyugat-indiai városban. (MTI)

Több embert dolgoztatott és tartott fogva egy testvérpár nógrádban