Röviden

Kukan a nagykövet hiányáról Semmilyen hátsó szándékot nem kell keresni amögött, hogy több mint egy éve betöltetlen Szlovákia budapesti nagykövetének posztja – jelentette ki tegnap Eperjesen Eduard Kukan szlovák külügyminiszter. Kukan megbocsáthatatlannak és tarthatatlannak nevezte a szavai szerint már-már „elátkozottnak” tűnő állapotot, de – mint a TASR szlovák hírügynökségnek elmondta – az eddigi négy jelölt közül valamilyen személyes ok miatt egyik sem tudta elfogadni a posztot. (MTI) Phenjan kész feladni atomprogramját Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, beszünteti rakétái kipróbálását és exportját is, valamint évente lehetővé teszi létesítményeinek helyszíni ellenőrzését, ha négy térségbeli szomszédja és az Egyesült Államok ezt megfelelően viszonozza. Értesülések szerint Phenjan kártérítést követel azokért a veszteségekért, amelyeket két atomreaktor építésének a félbeszakítása miatt szenvedett el. (MTI) Távozik az orosz miniszterelnök? Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök egy nappal azután beadta lemondását, hogy három hete letartóztatták a Jukosz olajcég volt vezérigazgatóját, Vlagyimir Putyin elnök azonban még nem döntött a kormányfő menesztéséről. Megfigyelők szerint a közeljövőben az orosz felső vezetés nagyarányú átalakítása várható. (MTI)

MTI
2003. 11. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.