Röviden

Salgótarjáni elbocsátás Száz embert bocsát el decemberben a salgótarjáni öblösüveggyár, mert a kereslet visszaesése miatt leállítják azt a kemencét, amelyen jelenleg a kézi gyártású termékek készülnek – közölte az ST. Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt. gazdasági igazgatója. (MTI) Schuster jóváhagyta Rudolf Schuster szlovák köztársasági elnök tegnap aláírta az önálló szlovákiai magyar egyetem létrehozásáról szóló törvényt. A szlovák parlament október 23-án szentesítette, hogy a jelenlegi szlovák kormány programnyilatkozatában foglalt szándék szerint január elsejétől Révkomáromban önálló magyar egyetem jöjjön létre, amelynek három karán „magyar és egyéb nyelveken” a jövő év szeptemberétől megkezdődhet az oktatás. (MTI) Fidesz-konferencia Kétnapos tanácskozást tart a Fidesz elnöksége a megyei elnökökkel, a már kinevezett választókerületi vezetőkkel és a tagozatok irányítóival. A tegnap kezdődött eszmecserén többek között megvitatják a pártépítés kérdéseit, és értékelik az ország helyzetét, valamint az aktuális politikai ügyeket. A Fidesz szervezeti átalakulásának következtében megszüntetik a megyei pártirodákat, és helyettük minden választókerületben lesz egy központ. A megyei elnökök a jövőben nem foglalkoznak a pártszervezéssel, csupán koordinátori feladatot látnak el, és a politikai vitákban jelenítik meg a párt álláspontját. (K. F.)

MTI
2003. 11. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.