Apáczai-emlékkönyv
Szemelvények a határon túli magyar oktatásból címmel könyvet adott ki az Apáczai Közalapítvány. A kötet iskolaalapítókat, szórványkollégiumok fenntartóit, oktatásszervezőket, olyan embereket mutat be, akik nélkül ma nem lenne magyar iskola Erdélyben, a Délvidéken, a Kárpátalján vagy a Felvidéken. A könyvet Csete Örs tervezte és készítette. (MN)
Elégedetlen köztisztviselők
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta Fehér József annak lehetőségét, hogy szükség esetén sztrájkbizottságot alakítanának a köztisztviselőket tömörítő szakszervezetek. A munkavállalói oldal soros elnöke elmondta: hét javaslatukra hét nemet mondott a kormány. Az érdekvédők azonban követelik, a két év óta befagyasztott köztisztviselői illetményalap jelenlegi 33 ezer forintos összege jövőre 36 ezer forintra emelkedjen. A szakszervezetek ahhoz is ragaszkodnak, hogy a teljesítménykövetelmények ellenértékét a kormány normatív úton biztosítsa. (B. Á.)
Készülő határozatok a Szent Koronáról
A Szent Korona Testület tegnap búcsúztatta tagjai közül Németh Jánost, az Alkotmánybíróság volt elnökét és üdvözölte tagjai sorában a jelenlegi elnököt, Holló Andrást. Az ülésen elhangzott: a Koronára vonatkozóan rövidesen elkészülnek azok a kormányhatározatok, amelyek a vészhelyzet, a szükségállapot, a rendkívüli állapot idején a Korona őrzéséről, menekítéséről szólnak. Intézkedett a kormány a Szent Korona állagmegóvásáról is. (MN)
e-Magyarország
Áttörés várható az elektronikus szolgáltatások rendszerén – jelentette ki Kovács Kálmán informatikai miniszter, aki szerint 2530 önkormányzat férhet hozzá 2005-ben a széles sávú internethez. Kifejtette: eddig 980 településen kezdték kiépíteni az e-Magyarország hálózatot, de már 1500 önkormányzat csatlakozott az internetre a tárca támogatásával. (P. G.)
A Fidesz tovább vizsgálódna
A Fidesz kezdeményezi a paksi atomerőműben bekövetkezett üzemzavar körülményeinek tisztázására felállított vizsgálóbizottság mandátumának meghosszabbítását. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a vizsgálóbizottság kormánypárti tagjai megakadályozzák a testület elnöke, Koltai Tamás által benyújtott jelentéstervezet megvitatását és az Országgyűlés elé terjesztését. (MTI)
Feljelentett Népszava
Nemzeti jelkép megsértése miatt a Jobbik Magyarországért Mozgalom büntetőfeljelentést tesz a Népszava című napilapban megjelent karikatúra miatt. Az újság november
10-i számában Magyarország címerét rovarként ábrázolta. A Jobbik szerint a napilap mindezzel meggyalázta a magyar koronás címert. (Sz. Á.)
Az ökoadó drasztikus áremelési hatása
Nem környezetvédelmi, hanem költségvetési szempontok állnak az ökoadó bevezetése mögött; így akár 169 forintra nőhet jövőre a jelenlegi 122-ről köbméterenként a csatornadíj – jelentette ki tegnap Zsinka László, a MIÉP fővárosi frakcióvezetője. (P. G.)
Emléktábla id. Antall Józsefnek
Felavatták idősebb Antall József emléktábláját tegnap a Ferenciek terén; az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat által rendezett eseményen Jeszenszky Géza volt külügyminiszter méltatta az Antall család érdemeit a lengyel–magyar kapcsolatok terén. (MTI)

Ekkor dönthet a kormány az újabb árréscsökkentésről