Röviden

Nyárig Irakban? Irakban hosszú rendezési folyamatra és időszakra kell számítani, de a magyar katonák legfeljebb jövő nyárig maradnak az arab országban – mondta Juhász Ferenc. A honvédelmi miniszter kijelentette: mindent megtesznek a magyar katonák biztonsága érdekében, de a társadalomnak fel kell készülni a mieinket is súlyosan veszélyeztető támadásokra és a veszteségekre. Szerinte az amerikai hadászok tévedtek, amikor azt hitték, hogy a demokrácia importjára Irakban van fogadókészség. Juhász úgy látja, a magyar katonák külföldi szerepvállalása politikailag és gazdaságilag is megtérül. (MTI) Időpont Romániának Románia 2007 januárjában az Európai Unió tagjává válhat még akkor is, ha 2005 előtt nem fejeződnének be a csatlakozási tárgyalások – jelentette ki szerdán a bukaresti látogatáson tartózkodó holland miniszterelnök. Bukarest mostanáig mindössze húsz tárgyalási fejezetet zárt le az előírt, jogharmonizációt célzó 31-ből. (MTI) Leváltott tiszti főorvosok Három megyei tiszti főorvos megbízatását vonta vissza indoklás nélkül Ungváry György országos tiszti főorvos: távozik posztjáról Homoki Zsuzsanna Pest megyei, Kovács László Jász-Nagykun-Szolnok megyei és Kiss Viktória Békés megyei tiszti főorvos. Kiss Viktória szerint politikai okból váltották le. A kilencvenes évek elején a Kereszténydemokrata Néppártba belépett főorvos azt mondja: egyes megyei MSZP-s képviselőknek volt útjában. (MN)

MN
2003. 11. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.