Medgyessy Putyinhoz látogat
Budapest. Medgyessy Péter kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására néhány órás villámlátogatást tesz szombaton Szentpétervárott. Gál J. Zoltán kormányszóvivő tegnapi tájékoztatóján elmondta: a miniszterelnök látogatása elsősorban a gazdasági kapcsolatok erősítését célozza. (Gy. Zs.)
Moszkva szerint Phenjan blöfföl
Moszkva. Az orosz vezérkar kétli, hogy Észak-Koreának van atomfegyvere. Jurij Balujevszkij, az orosz vezérkari főnök első helyettese szerdai moszkvai sajtóértekezletén feltételezte, hogy Észak-Korea egész egyszerűen blöfföl, amikor azt állítja, hogy van atomfegyvere. A vezérezredes kifejezte meggyőződését, hogy az észak-koreai nukleáris program körüli válság nem fog fegyveres konfliktussá fajulni, és Phenjan ezzel a fogással belső problémáit, főleg az energiahiányt próbálja külső segítség kisajtolásával megoldani. (MTI)
Negyven gyanúsított
Ankara. Legkevesebb negyven gyanúsítottat hallgat ki a török rendőrség isztambuli terrorelhárító részlege a nagyvárosban elkövetett öngyilkos merényletek ügyében. Tizenhárom további személyt állítottak elő és kérdeztek ki Ankarában, de közülük „csak egy vagy kettő” volt még szerdán is őrizetben, akik a héten bíróság elé kerülnek – közölte egy neve elhallgatását kérő ankarai rendőrségi forrás. A robbanószerrel megrakott gépkocsikkal elkövetett isztambuli merényletekben – november 15-én két zsinagógánál, november 20-án pedig a brit konzulátusnál és a HSBC brit bank székházánál robbantottak – 54 ember vesztette életét és 750 sebesült meg. (MTI)
Éhségsztrájk a globalizáció ellen
Athén. A görög börtönben raboskodó, több mint két hónapja éhségsztrájkot folytató globalizációellenes tüntetők szabadon engedését követelte szerdán az Amnesty International jogvédő szervezet, mert szerinte a foglyok egészségi állapota annyira megromlott, hogy életük már csak hajszálon múlik. A két brit, egy spanyol, egy szíriai és egy görög férfit még júniusban vették őrizetbe Szalonikiben, az EU találkozójának idején tartott globalizációellenes tüntetésen, mert randalírozásukkal egymillió eurónyi kárt okoztak. (MTI)

Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka