Röviden

Németh Imrét várják a libatenyésztők Libatenyésztő-fórumot tartanak kedden délelőtt 10 órakor Debrecenben a Rózsakert vendéglőben a Lúdszövetség és a Terméktanács tagjai, amelyen részt vesz a Magosz és a Fidesz gazdatagozatának képviselője is – értesült lapunk. A rendezvényre várják Németh Imre agrárminisztert vagy megbízottját. A fórumot azért tartják, mert a csődben lévő Hajdú-Béttel szerződött baromfitartók a mai napig nem kapták meg több mint hatmilliárd forintos járandóságukat a cégtől. (MN) Vajdasági egyezség Koalícióra lép három másik szerbiai, illetve vajdasági regionális párttal a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség. A párt elnöke, Kasza József közölte, hogy tegnap elvi megállapodásra jutott a pártszövetség megkötéséről a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Szandzsáki Demokrata Párt és a Liga Sumadiáért nevű párt vezetőivel. Kasza szerint ez a koalíció hat-hét százaléknyi szavazatra számíthat a decemberi előre hozott választáson. (MTI) Nem csitul a lottóláz Ezúttal sem leltek telitalálatos szelvényt az ötös lottón, aki tehát ezen a héten egyedül tölti ki helyesen a szelvényét, minden idők legnagyobb hazai lottónyereményével: 5,075 milliárd forinttal gazdagodhat. A nyereményalap már 38 hete halmozódik, de ha 52 hét elteltével sem lesz gazdája a milliárdoknak, akkor jövő márciusban az összeget felosztják a többi nyerőosztály között. (Sz. K.)

MTI
2003. 11. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.