A munkavállalók sorsának követésével magyarázták lapunknak, hogy a napokban – a MÁV vagy a közlekedési tárca helyett – az MSZP munka világa munkacsoportja tárgyalt és adott tájékoztatást a vasúttársaság tervezett reformjáról. Az érdekvédők még nem találkoztak a reform írásos változatával, míg a munkacsoport vezetője nyilatkozatai szerint jól informált. Erről Simon Gábor elmondta: vonatkozó nyilatkozatai alapját a vasúttársaságtól és a közlekedési tárcától képviselőként kapott információk, valamint a kormány elé beterjesztett szakmai anyag képezi. Eszerint 2006-ig húszszázalékos, azaz tizenegyezer fős létszámleépítés valósul meg a MÁV-nál, ami 21,6 milliárd forintos megtakarítást jelent.
Jövőre 4700 fős leépítés várható, ám a tervek szerint – a természetes fogyás, a nyugdíjazások miatt – mindössze 1500 alkalmazott lesz elbocsátva. Simon közölte: az őszi parlamenti ülésszak végéig találkozóra hívják a vasutas szakszervezeteket.

Deák Dániel: Zelenszkij leleplezte Magyar Pétert