Több új feladat elé állítja a vámhatóságot a közös agrárpolitika ellenőrzése – mondta tegnap egy vámkonferencián Nagy János vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) parancsnoka. Az EU-ban a csalások és visszaélések jelentős részét a mezőgazdasági, valamint a jövedéki termékekkel kapcsolatban követik el. Idetartozik az áfacsalás és az agrárszubvencióval való visszaélés is. Ma azonban még nem tudni, hogy a 808 fős létszámcsökkentés alatt álló vámhatóság miként tud majd megfelelni a kihívásoknak.
Michel Danet, a Vámigazgatások Világszervezetének főtitkára nemrég lapunknak kifejtette: óvatosnak kell lenni a leépítéssel, hiszen az uniós követelmények új feladatokat is tartogatnak, s volt rá eset, hogy az elküldött pénzügyőrök helyett néhány évvel később újakat kellett toborozni. Egyes vélemények szerint, ha a testület a jövedéki terület és az agrártámogatások ellenőrzésében a jövőben kudarcot vallana, annak komoly anyagi következményei lennének, és súlyos pénzek úszhatnak el.
Mások szerint viszont némi bizakodásra adhat okot, hogy a tervek szerint növelik a végrehajtó állomány számát, s nagyobb figyelmet szánnak majd a jövedéki területnek.
Nagy János elmondta: létrehozzák a kapcsolattartó és kockázatelemzési központot, amely az EU-val szoros munkát végez majd. Az uniós tagsággal egyidejűleg bevezetik a jövedéki előértesítés intézményét, amely azt jelenti, hogy a szállított termékkör mozgásáról az adott tagországok értesítik egymást, ezzel csökkentve a visszaélések lehetőségét.

Kecskesajtos fagyiért őrülnek meg a Balatonnál