Szabadulás az azbeszttől

Országos azbesztmentesítő programot és egy százmillió forintos pénzügyi alap létrehozását kezdeményezte a fővárosi SZDSZ. A rákkeltő azbesztet a házgyári lakások egy részében szigeteléshez használták.

Gidró Kriszta
2003. 11. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy százmillió forintos, az azbesztmentesítést célzó alap létrehozását kezdeményezi a fővárosi SZDSZ-frakció. Bőhm András, a képviselőcsoport vezetője elmondta: országgyűlési képviselőként módosító indítványt nyújtott be a központi költségvetéshez. Ha a parlament elfogadja az indítványt, az azbesztmentesítési program az egész országban megkezdődhet. Az SZDSZ a környezetvédelmi miniszternél tárcaközi egyeztetést kezdeményezett ebben az ügyben.
Iván János XXII. kerületi alpolgármester hozzátette: Budafokon már a múlt héten létrehozott egy negyvenmillió forintos alapot a képviselő-testület. Ebből tizenötmilliót a lakásokra költenek el, a többit pedig az önkormányzati tulajdonú épületekre. Az alpolgármester szerint ez az összeg az induláshoz elegendő lesz. A politikusok ismeretei szerint Budapesten a rózsakerti lakótelep a legveszélyeztetettebb ebből a szempontból. Egy nemrégiben lefolytatott ÁNTSZ-vizsgálat megállapította, hogy a lakótelep ezer lakásában még nem, de a közös helyiségekben több helyen is a megengedettnél magasabb az azbeszt koncentrációja.
Mint ismeretes, az 1970-es és 80-as években épült házgyári lakások egy részében rákkeltő azbesztet használtak szigetelésre. Az azbeszt azonban egy idő után elporlik, a levegőben szállva komoly egészségkárosodást okozhat. A szigetelés cseréje nagyfokú óvatosságot, körültekintést igényel; ha védőfelszerelés és hozzáértés nélkül megbolygatják az azbesztet, még súlyosabb megbetegedést idézhet elő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.