Támogatott „felsőbbrendű” módosítás

2003. 11. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két szocialista honatya javaslata szerint nem lenne szankcionálható az, ha valaki azt állítja: a nemzeti, etnikai vagy vallási hovatartozás alapján valamely személy vagy a személyek egy csoportja alsóbb- vagy felsőbbrendű. A Csákabonyi Balázs és Szabó Zoltán MSZP-s képviselők által jegyzett, a büntető törvénykönyv a gyűlöletbeszédet érintő kapcsolódó módosító indítványát tegnap mind az alkotmányügyi, mind az emberi jogi bizottság kormánypárti többsége támogatta.
Javaslatunk ugyanakkor vétségként határozná meg, ha valaki nagy nyilvánosság előtt az emberi méltóságot azáltal sérti, hogy mást vagy másokat a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozása miatt becsmérel vagy megaláz. A kezdeményezés elfogadása esetén ez nem bűncselekmény, hanem vétség lenne, amely – szemben az izgatással – három helyett két évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető.
A kormány képviselői támogatták az indítványt, mivel szerintük ennek a tényállásnak kisebb a társadalmi veszélyessége. Fodor Gábor (SZDSZ) elmondta: annak ellenére szavaz a javaslatra, hogy reméli, a plenáris ülésen a parlament nem fogadja el a jogszabály módosítását.
Miért nem követhető el gyűlöletbeszéd a nemzet ellen? – tudakolta Répássy Róbert (Fidesz). A képviselő kifejtette: leegyszerűsítve arról van szó, hogy a verbális megnyilvánulások esetében nem lehet megsérteni egy-egy kisebbséget, vallást vagy csoportot, de egyes nemzetet igen. Ez szerinte kimaradt az egyik bekezdésből. A politikus leszögezte: pártja se módosításokkal, se azok nélkül nem támogatja a Btk. megváltoztatását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.