Láthatók és kézzelfoghatók a Medgyessy-kormány eredményei: sorozatos gyárbezárások, kivonuló tőke, csökkenő gazdasági teljesítmény, növekvő államadósság és infláció, leépítés és leépülés szinte minden szinten – fogalmazott beszédében a Fideszt képviselő Áder János frakcióvezető. A politikus kijelentette: a rendszerváltoztatás óta nem volt még olyan időszak, amelyben ennyi kormányzati bornírtság, mellébeszélés, korrupciós botrány és ennyi kormányzati arrogancia sűrűsödött volna össze. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a hamisság és az igazság közötti háborúban mindig a hamisság nyeri meg az első csatát, de az igazság nyeri az utolsót.
Gyürk András, az ifjúsági szervezet elnöke arról szólt, hogy a Medgyessy-kormány hadat üzent a fiatalabb korosztályoknak. – Ne dolgozz, ne lakj, ne mászkálj, ne pofázz külföldiül, egyáltalán hallgass, légy észrevehetetlen, ne legyen saját jövőképed és kopj le – foglalta össze a politikus azt, ami szerinte a Medgyessy-kabinet üzen a fiatal nemzedéknek.
Miután egybevetette a korosztályra vonatkozó kampányígéreteket a kormány intézkedéseivel, megállapította: a Medgyessy-kormány a félreértések kormánya. – Csupa szétesett személyiség, élükön a szellemi keresztapával, a KGB ellen oroszlánként küzdő szocialista James Bonddal, aki egyszerre vicces és riasztó – mondta a Fidelitas elnöke.
Rogán Antal alelnök beszédében megállapította: a régi pártállami „elvtársak” most „új szocializmust” próbálnak felépíteni, amelynek törvényszerűségei között említette: „semmi nem az, aminek látszik”, „amiről nem beszélünk, az nincs”, „még az álmaidban se törj sokra”, illetve „a brancson belül leosztanak, azon kívül csak kiosztanak”.
A kongresszus ismét Gyürk Andrást választotta a Fidelitas elnökévé, majd módosították az alapszabályt. Ennek értelmében az eddiginél több, összesen 15 alelnök tevékenykedik a szervezetben, közülük alakul meg az öttagú ügyvezető elnökség, amelynek tagjait az első elnökségi ülésen jelölik ki. Újra alelnökké választották többek között Rogán Antalt, Szijjártó Pétert, Nyitrai Zsoltot, Dobó Lászlót és alelnök lett – első ízben – Erdős Norbert.
***
Gál J. konstruktivitást vár.
Nagyon szomorú dolog az, ha egy fiatalok által összehívott rendezvényen egyetlen előremutató gondolat, konstruktív megnyilvánulás sem hangzik el – reagált a Fidelitas kongresszusán elhangzottakra Gál J. Zoltán. A kormányszóvivő szerint ez nem jellemző egyébként a magyar fiatalokra, legfeljebb a Fidelitas és a Fidesz vezérkarára. – Majd ha mondanak újra önálló gondolatot, önálló javaslatot, és lesz véleményük a világról, az új kihívásokról, akkor érdemes érdemben reagálni, addig nem – fogalmazott. (MTI)

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére