Több illetményt adna a Fidesz

Tábori Gabriella
2003. 11. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olyan módosító indítványt nyújtott be a Fidesz a költségvetési javaslathoz, amely a köztisztviselői illetményalapot 33 ezer forintról 37 ezer forintra emelné – jelentette be Kontrát Károly, az Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes alelnöke. Közölte: a Fidesz a módosító indítványokban nyolcmilliárd forintos fejlesztési többletforrást szeretne biztosítani a rendőrségnek és négymilliárdot a határőrségnek. Javasolják azt is: a rendészeti szervek dologi kiadásait húszszázalékkal emeljék. Szólt arról, az ÁSZ-jelentés is megerősítette, hogy jövőre nem biztosítottak a rendészeti szervek működéséhez szükséges feltételek. Mint mondta, a rendészeti szerveknél tervezett négyszázalékos illetményemelésnek nincsenek meg a forrásai, és a jövő évi 6-7 százalékos inflációt figyelembe véve az emelés reálbércsökkenést eredményezne. Dorkota Lajos, a bizottság másik fideszes alelnöke arra emlékeztetett: Medgyessy Péter a választási kampányban azt ígérte: kiemelt béremelést adnak a rendőröknek és jelentős létszámemeléssel megerősítik a lakosság biztonságát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.