December 17. és 19. között rendezik meg Pekingben az észak-koreai atomprogramról folytatott hatoldalú tárgyalások következő fordulóját – feltételezi a dél-koreai kormány. A két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország képviselői augusztusban tartották meg a hatoldalú tárgyalások első fordulóját a kínai fővárosban, de nem jutottak semmilyen eredményre sem Phenjan atomprogramját illetően, sőt még a következő forduló időpontjában sem tudtak egyezségre jutni. Múlt év októberében kezdődött a válság, amikor amerikai tisztségviselők bejelentették: phenjani illetékesek elárulták, hogy az ország – nemzetközi kötelezettségeit megszegve – titkos atomfegyverprogramon dolgozik.
Észak-Korea „mészárosnak”, Hitlernél is rosszabbnak nevezte szombaton Donald Rumsfeld amerikai védelmi minisztert, miután ő a minap démoninak bélyegezte a phenjani vezetést. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség szombati reagálásában azt írta: a Pentagon vezetője a hét eleji dél-koreai látogatásán tett megjegyzéseivel kétségessé tette az észak-koreai atomprogram miatt kialakult válság megoldását előkészítő többoldalú tárgyalások kilátásait. „Nem meglepő, hogy Rumsfeld ilyen képtelen megjegyzéseket tesz, mert még Hitler is elbújhat mögötte a gyilkolászásban és a hisztérikus háborúskodásban. Rumsfeld egy politikai törpe, az emberiség söpredéke, mészárosa, fasiszta zsarnok” – írta a KCNA, hozzátéve: az amerikai védelmi miniszternek nem lehet megbocsátani, hogy rossz hírbe keverte az észak-koreai vezetést.

Fontos változást jelentett be a BKK a 3-as villamossal kapcsolatban