Összesen 182-en sebesültek meg a hétfő hajnali kollégiumi tűzben Moszkvában, tíz diáknak válságos, 47-nek pedig súlyos az állapota – jelentette az AP. Mint azt megírtuk, a Lumumba Népek Barátsága Egyetem szállóján 36 külföldi – kínai, bangladesi, vietnami, illetve különféle afrikai országokból érkezett fiatal vesztette életét, amikor kigyulladt az ötemeletes épület. Az egyetemet 1960-ban alapították, ahol azóta is főleg a fejlődő országokból származó diákok tanulnak. A szovjet birodalom szétesése után a kollégium is pusztulásnak indult, mára szinte lakhatatlanná vált. Ennek ellenére a tűz keletkezésekor 272, százhat országból érkezett fiatalnak adott otthont.
A rendőrségi vizsgálat eddigi eredményei szerint a rövidzárlat a 203-as szobában keletkezett, amit lakói néhány perccel később üresen hagytak. Az még nem derült ki, hogy a három nigériai lány meneküléskor miért nem riadóztatta a többieket. Egyiküket a rendőrség őrizetbe vette és kihallgatta. Vladimir Filippov oktatási miniszter úgy véli, hogy a szobában valamilyen elektromos háztartási eszköz gyulladt ki, a lányok pedig ijedtükben szaladtak el. A tárcavezető kizárta annak lehetőségét, hogy az épület elektromos hálózatában keletkezett volna a hiba, mert mint mondta, azt nemrégiben újították fel.
Moszkvában tavaly májusban tízen haltak meg egy föld alatti garázsban keletkezett tűzben. Áprilisban egy dagesztáni iskolában 28 siket gyermek, Kelet-Szibériában pedig 22 kisdiák és tanítónőjük vesztette életét az égő iskolákban.
Oroszországban az év első kilenc hónapjában 194 ezer tűz keletkezett, s ezekben összesen tizenötezren haltak meg.

Ezt gondolják a magyarok az új pápáról – videó