Vita a gyógyszerek feldarabolásáról

2003. 11. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem biztonságos és a betegeknek sem sokkal olcsóbb, ha 1-2 tablettára bontanak nagyobb kiszerelésű gyógyszereket – mondta a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke az egészségügyi vezetés erre vonatkozó terveire. Hávelné Szatmári Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy ha papírzacskóba rakják a néhány szem orvosságot, akkor nem minden pirulán szerepelhet a gyógyszer neve és lejárati ideje, noha törvény írja elő az azonosíthatóságot, az összetéveszthetőség elkerülésére. Amiatt, hogy jövőre a patikákban elhelyezett konténerekben gyűjtik majd a lejárt szavatosságú gyógyszereket, pedig azt kifogásolta: megtörténhet, hogy a szerek kémiai reakcióba lépnek egymással.
Hamvas József, az egészségügyi minisztérium főosztályvezetője a gyógyszerek bonthatóságáról elmondta: jogos igénye a lakosságnak, hogy ha csak egy szem gyógyszerre van szüksége, akkor ne kelljen megvennie a 20 darabos kiszerelést. Leszögezte: ezt a rendszert csak az injekcióknál és a vény nélkül kapható orvosságoknál engedélyezik, kizárólag a vevő kérésére. Ha a patikusnak zacskóba kell tennie a gyógyszereket, akkor arra rá kell írnia a szer nevét és a gyártási számát. Ha nem tud írásbeli tájékoztatót adni, akkor elegendő, ha szóban mondja azt el a betegnek.
A gyógyszerbegyűjtés technikáját Cegléden modellezték. A tapasztalatok szerint a lakosság nagyon fegyelmezetten gyűjti ezekben a gyógyszereket – szögezte le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.