Döntött a Diákhitel Központ igazgatósága a diákhitel következő félévre érvényes kamatáról, amely 11,95 százalék lett – közölte Csillag Tamás, a központ vezérigazgatója. Elmondta még tegnapi sajtótájékoztatóján, hogy a két százalékpontos drágulás a visszafizetés időszakát nyújthatja meg néhány hónappal, de a törlesztőrészletek nem nőnek.
Elkészült a diákhitel-veszteségkalkulátor, amely a párt honlapján érhető el – jelentette be Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője. Így mindenki kiszámolhatja magának, hogy számára mekkora kárt okoz a kamatemelés. Azt is bejelentette, hogy törvénymódosító javaslatot terjesztenek be, amely elfogadása esetén biztosítja a hitelrendszer hosszú távú működését. Tállai András képviselő kifejtette: a módosítás lényege, hogy amennyiben a diák dolgozik, és munkáltatója átvállalja az előtörlesztést, azt ne terheljék adók és járulékok, így ez a módszer akár a munkáltató általi jutalmazás eszköze is lehet.
Almássy Kornél, az MDF elnökségi tagja lapunknak elmondta: továbbra is kérik, hogy a kormány vállalja át a diákhitelkamat kétszázalékos kockázati részét.
Az emelés nem meglepetés, hiszen a kamat a piaci kamatszinttől függ, ezt pedig alapvetően a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája határozza meg – fogalmazott közleményében Arató Gergely (MSZP).
Két ponttal drágítják a diákhitelt
Két százalékponttal emelik a diákhitel kamatát. A Fidesz törvénymódosító javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé annak érdekében, hogy biztosítsák a diákhitelrendszer biztonságos működésének feltételeit.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!