Róka rege róka

Azt mondják, hogy kényszerbeteg vagyok. Róka rege róka. Még hogy én. Kényszerbeteg. Hehehe, ezek nem normálisak. Komolyan mondom, ezek nem normálisak. Róka rege róka. Egyáltalán honnan veszik ezt a baromságot? Hogy jut eszükbe ilyesmi? Ennyi erővel azt is rám foghatnák, hogy három vesém van, vagy hogy meghaltam szívinfarktusban. Ugyanakkor talán mégis érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miért állítanak rólam olyasmit, aminek szerintem a leghalványabb jele sem fedezhető fel viselkedésemben. Róka rege róka. Mindenesetre utánanéztem a szakirodalomban, hogy miről is van szó.
Azt írják, hogy a kényszerbetegség állandóan visszatérő, nemkívánatos kényszergondolatok, ésszerűtlen kényszercselekedetek, esetleg szertartások ismétlődései, amelyeket a beteg kénytelen végrehajtani, és képtelen elfojtani. A kényszercselekedetek bizonyos előre nem látható vagy vélt balszerencsés esemény megtörténtét hivatottak megakadályozni. Róka rege róka. Az ismételt kényszercselekedetek általában nagyon időigényesek, ideig-óráig csökkentik a beteg szorongását, de ez a megkönynyebbülés sosem teljes. Emiatt aztán kínzóvá válnak az egyén számára.
A kényszerbetegség pontos oka nem ismert. Róka rege róka. Ha valaki azt hinné, hogy csupán az idegsejtek ingerületátvivő mechanizmusának meghibásodásáról van szó, téved. Hiú remény azt képzelni, hogy a kényszeresek százszázalékos biztonsággal rendbe hozhatók bizonyos kémiai anyagokkal, amelyek az idegsejtek axonjai és dendritjei között található szinaptikus résekben felszaporítják a transzmittereket, illetve megnyújtják ezek hatásának időtartamát. Sajnos a kérdés sokkal összetettebb, ami miatt aztán a megoldás is várat magára. Persze engem ez a probléma sem érint. Róka rege róka.
Akkor mi lehet mégis az a furcsaság, amit az ismerőseim észrevettek velem kapcsolatban? Mi lehet az? Nem tudom. Vagy mégis? Hm! Megvan! Igen, megvan! Azt hittem, nem tűnik fel senkinek, de ezek szerint észrevették. Évek óta, vagy talán amióta az eszemet tudom, visszatérő rigolyám a gondolat, hogy ne legyenek háborúk, és hogy az embereket ne lehessen fanatizálni embertelen célok érdekében. Hogy a pénz veszítse el egyeduralmát a földön, s hogy a tudományok és művészetek körül forogjon ez a világ.
Aztán itt vannak a kis, hétköznapi vesszőparipáim, gyakran hangoztatott nézeteim. Hogy az emberiség egyik legnagyobb technikai vívmánya, a televízió az abban sugárzott tartalom szempontjából megbukott. Hogy a kizárólag pénzorientált, felelőtlen médiadémonok kulturális bűntetteikért sohasem fogják leülni megérdemelt éveiket – róka rege róka –, hanem időtlen időkig élvezik legális tevékenységük gyümölcseit. Hogy világszerte milliók kényszerülnek nézni a lélekromboló, üres, ostoba képsorokat a tévékben annak érdekében, hogy egy maroknyi ember milliárdos lehessen. Hogy Európába igyekvő országunkban a néhány nagyobb áruház pénztáránál lévő biztonsági őrök kedvükre packázhatnak a vásárlókkal – mert úgymond törvény van rá, hogy személyes holmijainkban turkálhassanak – egy olyan biztonsági berendezés jelzésére, ami az ő bevallásuk szerint is néha indokolatlanul szólal meg. Róka rege róka. És akkor még hány dolgot nem említettem rögeszméim közül!
Hogy a világon általában mindenhol megeszik a politikusok által főzött moslékot, és alig veszik észre, hogy a politika nem más, mint gazdasági érdekcsoportok humanista jelszavak mögé bújtatott érdekérvényesítése a tömegek befolyásolásával. Hát igen. Sok-sok fixa ideámról nem beszéltem még, de ez a néhány is elég alapot szolgáltathatott a rólam kialakult képhez. Azt hiszem, ideje kigyógyulnom ezekből a kényszerképzetekből. Róka rege róka. Állítólag a kombinált gyógymódok hatásosak. A viselkedésterápia, a gyógyszeres kezeléssel együtt, végső esetben a műtéti beavatkozás – amelynek révén bizonyos idegi kapcsolatokat megszakítanak – nagy valószínűséggel rendbe hoznak majd teljesen. És akkor normális leszek végre. Róka rege róka. Nem zavar majd semmi sem. Nyugodtan ülök a fotelban, nézem a jó kis valóságshow-kat, és végigizgulom a híreket. Kellő bűntudattal kullogok el az adóhivatalba, ahol elnézést kérek, hogy élek és dolgozom. Kellő alázattal hajtok fejet a tehetségtelenség előtt, mézesmázos mondatokat fogalmazgatok a televíziók előszobáiban, és valamelyik politikai párt színeiben hangoskodok bizonyos megbízások érdekében. Jaj, de jó! Normális leszek! De addig is tartom magamat valahogy. Azért óriási szerencse, hogy nem őrültem bele ebbe az egészbe. Róka rege róka.