Úgy határozott tegnap a Baumag szövetkezet mintegy 400 károsult tagja a Parlament előtt megtartott demonstráción, hogy még egy hét haladékot ad a kormánynak és az ügyészségnek, hogy válaszoljanak az egy hete beadott petícióra. Patyi István, a szövetkezet ellenőrzési bizottságának tagja elmondta: mivel a társaság 18 ezer befektetője nem jut hozzá mintegy 40 milliárd forintnyi követeléséhez, azonnali vagyonzárlatot, felügyelőbiztos kinevezését és a felelősök felelősségre vonását követelik.
Ha az illetékes minisztériumoktól és az ügyészségtől nem kapnak érdemi választ, jövő vasárnaptól addig demonstrálnak a Parlament előtt, amíg érdemi intézkedés nem történik. A törvények joghézagait meg kell szüntetni, ezért tüntetnek a törvényhozás épülete előtt, amelyet céljaik eléréséhez akár élő lánccal is körbevesznek, és nem engedik sem be-, sem kijönni a képviselőket – tette hozzá Patyi. A befektetők képviselője elmondta: a Miniszterelnöki Hivatal foglalkozik petíciójukkal, amelyet a jövő héten a miniszterelnöki titkársághoz is eljuttat, s az Igazságügyi Minisztérium szakértői is vizsgálják a beadványt.

Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!