A haiti elnök, Jean-Bertrand Aristide vasárnap elhagyta hazáját, meghajolva az otthoni lázadók és a külföldi diplomaták nyomása előtt – közölte egyik minisztere és közeli tanácsadója, Leslie Voltaire. Távozását megelőzően az elnök lemondott hivataláról.
A gépen, amely helyi idő szerint vasárnap kora reggel szállt fel a port-au-prince-i repülőtérről, az államfővel utazott Frantz Gabriel, az elnöki palota biztonsági főnöke is. Az első hírek még arról szóltak, hogy Aristide – aki az első szabadon választott államfő az ország 200 éves független történetében – a Dominikai Köztársaságba repült, és Marokkóban, Tajvanon, Panamában vagy a Dél-afrikai Köztársaságban kér menedéket. A bukott elnök délután meg is érkezett a szomszédos Dominikai Köztársaságba, de a hírek szerint nem ez a végcélja. A tajvani külügyminisztérium mindenesetre közölte, hogy a szigetország kormányához nem érkezett semmiféle, az üggyel kapcsolatos kérés. Aristide államfő távollétében Boniface Alexandre-nak, a haiti felsőbb bíróság elnökének kell – az ország alkotmánya értelmében – ellátnia ideiglenesen az államfői teendőket.
Aristide távozását nagyban elősegítette, hogy az elmúlt napokban az Egyesült Államok és Franciaország is kihátrált a haiti elnök mögül. Washington és Párizs félreérthetetlenül kinyilvánította, hogy a haiti nép érdekében kívánatosnak tartja Aristide távozását. Egy magas rangú, névtelenséget kérő amerikai illetékes üdvözölte a haiti elnök döntését. „Önkéntes lépés volt, és a haiti nép legjobb érdekeit szolgálja. Eljött az idő, hogy a haitiak ismét összefogjanak a demokrácia érdekében” – mondta a washingtoni tisztviselő.
Dominique de Villepin francia külügyminiszter az összecsapások leállítására szólította fel Haiti lakosságát, és azonnali humanitárius segélyt sürgetett az ország számára. Időközben a felkelők hatalmukba kerítették az ország nagy részét, és egyre közelebb kerülnek a fővároshoz. Az elnök távozása után mindenesetre folytatódtak a zavargások Port-au-Prince-ben, szemtanúk szerint a feldühödött tömeg felgyújtott egy Texaco benzinkutat, és gépkocsikra kezdtek lőni.

Rejtett díjak a hétköznapokban: így húzzák le a vásárlókat a boltok és éttermek