Bemutatkozott a fideszes munkásvezető

Bákonyi Ádám
2004. 02. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország jövőjét és a magyar gazdasági rendszert egyetlen alapra lehet építeni: ez pedig a munka – mondta tegnap Orbán Viktor. A Fidesz munkástagozatának elnöke, Kontur Pál bemutatása alkalmából rendezett tájékoztatón a volt miniszterelnök úgy fogalmazott: az új tagozat célja, hogy a közéletet elvigyék azokhoz az emberekhez, akik a leginkább kiestek onnan. – A mai munkaellenes gazdasági rendszert, amely csak megszorításokat és pénzt lát, a munkára épülő gazdasági rendszernek kell felváltania – jelentette ki. Ehhez – hangsúlyozta – egy öntudatára ébredt, érdekeit érvényesíteni tudó munkásságra is szükség van.
A jelenleg is autószerelőként dolgozó, ötvenöt éves Kontur Pál elmondta: a szakszervezetekhez képest egészen más típusú képviseletet próbálnak meg kialakítani, olyat, amely segít a munkaalapú gazdaság megvalósításában. A tagozat országos alakuló ülése március 7-én lesz. Orbán Viktor kérdésünkre úgy fogalmazott, hogy bár korábban sem volt sokkal jobb helyzete, a munkásosztályt 1990-ben teljesen magára hagyták. – Nem az volt a baj, hogy egy betűt kihúztak a volt állampárt nevéből, hanem az, hogy rossz nevet húztak ki – fogalmazott.
Orbán Viktor kitért arra is, a megszorítások nem oldják meg a gazdasági problémákat, a kormány csomagja csak az európai parlamenti választásokig elegendő, lélegzetvételnyi szünetet jelent. Egyben kifogásolta, hogy a döntést semmilyen vita nem előzte meg, az elvonásokról nem egyeztettek sem a munkásokkal, sem a gazdákkal, sem a pedagógusokkal. – A közélet demokratikus fórumait is megkerülték, mert a csomagot a parlamentben sem mutatták be – tette hozzá.
*
A Fidesz gazdatagozata megdöbbenéssel értesült arról, hogy a kormány és a gazdák között létrejött megállapodást követően Medgyessy Péter kormányfő egy lakossági fórumon közölte: „nincs szükség Magyarországon ennyi agrártermelőre, mert nem tud az ország ennyi termelőt támogatni”. Egy ilyen kijelentés gazdaellenes és akarva-akaratlanul csak a városi és vidéki lakosság szembeállítására alkalmas – áll a tagozat közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.