Az olcsóbb állam, az egyszerűbb adórendszer, a melegek jogainak bővítése, az egyházak állami támogatásának átalakítása és a drogfogyasztás büntetésének eltörlése mellett tettek hitet az SZDSZ vezetői a szombaton nyilvánosságra hozott Liberális charta 2004 címet viselő hétpontos állásfoglalásukban. A párt pénteki, Az új kezdet estje című rendezvényén elfogadott dokumentum bevezetőjében olvasható, hogy a liberalizmus a rendszerváltás idejére újra az egyik legbefolyásosabb világnézetté vált, s az elmúlt másfél évtizedre minden liberális büszke lehet. A pontokba szedett hitvallásban többek között az áll: mi, liberálisok tényleges adócsökkentést akarunk: az egyes adónemek csökkenése nem járhat együtt más adónemek növelésével. (…) Tudjuk, hogy az állam a legroszszabb gazda, ezért szorgalmazzuk az állami alapfeladatokat ellátó szervezeteken kívül minden állami cég magánosítását. (…) Javasoljuk, hogy a társadalom legszegényebb tagjai a mai támogatásnál lényegesen többet kapjanak.
Az egyházakról szóló fejezetben lefektették: ellenségei vagyunk minden kiváltságnak és előjognak. Ragaszkodunk az állam és egyház szétválasztásához, s ezért azt helyeseljük, hogy az európai alkotmány semmilyen módon ne utaljon vallásra vagy felekezetre. Azt szeretnénk, hogy az egyházak és a civil szervezetek egyenlő feltételek mellett, az adózók akaratának megfelelően részesüljenek a személyi jövedelemadó felajánlható részéből. Az emberi jogokat illetően pedig kifejezték: „elfogadhatatlannak tartjuk, ha az állam erkölcsi különbséget tesz a különböző társas kapcsolatok között. (…) Olyan drogpolitikát támogatunk, amely a fogyasztó büntetése helyett a megelőzésre épít. ”

Megöltek egy nőt Budapesten