Éhen halt betegek Romániában

Az év elejétől mostanáig legalább 21 ápolt vesztette életét egy pszichiátriai klinikán Romániában. Az eddigi vizsgálatok szerint halálukat az éhezés, a hideg és az elhanyagoltság okozta. Egy jogvédő szervezet szerint a hatóságok emberirtást követtek el, így akartak megszabadulni a súlyosan beteg emberektől.

2004. 02. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emberirtással vádolja a román egészségügyi hatóságokat egy betegjogi civil szervezet Romániában, miután kiderült: a Dolj megyei Poiana Mare neuropszichiátriai klinikáján az év elejétől mostanáig legalább huszonegy beteg halt meg. A tisztiorvosi szolgálat és a minisztérium vizsgálata azt is megállapította, hogy a kórház négyszáz ápoltja közül száz tetves. A lavinát Poiana Mare község polgármestere, Simion Peter indította el, akinek feltűnt, hogy két hónap alatt már a huszonegyedik halotti bizonyítványt kellett kiállítania. Ezek az emberek éhen haltak, vagy a hideg és a kosz végzett velük – mondta az Evenimentul Zilei című lapnak. Hozzáfűzte: Florentina Pesea igazgatónő igyekezett titokban tartani, hogy a betegek milyen körülmények között élnek, és arra hivatkozott, hogy mindenért a pénztelenség a felelős.
A körülményeket néhány nappal korábban a tisztiorvosok is kifogásolták, az igazgatónőt megbírságolták, de azt már nem vették észre, hogy a klinika hullaháza csontra fogyott, tetves halottakkal van tele. Halálesetekkel nem foglalkoznak – nyilatkozta Dolores Tatar, a tisztiorvosok vezetőhelyettese. Hozzáfűzte: az igazgatónőnek nem kötelessége, hogy az ellenőröket a halálesetekről tájékoztassa.
A Romániában egyedüliként működő betegjogi szervezet azonnali vizsgálatot és büntetőeljárást követelt. Alexandru Buzamet elnök szerint a Poiana Marén történtek kimerítik a népirtás fogalmát. Állítása szerint a betegek azért haltak meg, mert éveken át éheztek, télen fűtetlen épületbe zárták őket, tisztálkodásukról nem gondoskodtak és megvonták tőlük a gyógyszereket. A jogvédő szerint az egészségügyi hatóságok így szabadultak meg a kezelhetetlen pszichiátriai betegektől.
A vizsgálat idején a kórház egyik fűtetlen szobájában találtak egy igen legyengült, AIDS-ben szenvedő, elmebeteg fiatalembert is, akinek már jóval korábban egy fertőző betegségekre specializálódott klinikán lenne a helye. A szervezet szerint a kórház összes betege életét vesztheti, ha nem kapnak azonnali segítséget. Úgy vélik: Románia megszegi az európai emberi jogi egyezményt, amely megtiltja a kínzást, az embertelen vagy a megalázó kezeléseket. Beszámolójuk szerint az élelmiszerraktárban csupán zöldségkonzervet találtak, a betegek alultápláltak. Mindezek miatt az igazgatónőt állásából felfüggesztették és megbírságolták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.