Kizárólag a sajtó képviselői jelentek meg vasárnap a budapesti Felvonulási téren, ahova két fővárosi polgári kör hirdetett meg szimpátiatüntetést az utakon demonstráló gazdák támogatására. Hende Csaba lapunk érdeklődésére elmondta: ő kérte a szervezőket – a Hegyvidéki Lokálpatrióta és a Friss Levegő polgári kört –, hogy álljanak el szándékuktól, mert a mezőgazdasági termelők korábban többször hangsúlyozták: nem szeretnék, ha politikai színezete lenne tüntetésüknek. – A két legnagyobb budapesti polgári kör tagjai szendvicseket vittek volna az utakon fagyoskodó gazdáknak, ezzel is kifejezve, hogy támogatják követeléseiket és együtt éreznek velük nehéz helyzetükben – fogalmazott a polgári körök koordinátora. Ugyanakkor megértették az előbb említett érveimet és lefújták az akciót, ezért nem jelent meg senki a helyszínen tegnap reggel – fűzte hozzá. Hende Csaba szerint a történtek legnagyobb pozitívuma, hogy a baloldal alaptalan riogatásával szemben bebizonyosodott: a polgári körök fegyelmezettek és tevékenységük kontrollálható.

Hatalmas légibomba került elő Debrecenben – fotó