Falvak tűntek el Marokkóban

Erős, a Richter-skála szerint 6,3-6,5-es földrengés rázta meg a Földközi-tenger marokkói partvidékét. A természeti csapás miatt legalább kétszázharmincan vesztették életüket, százak pedig megsérültek. Mozgott a föld Svájcban, Német- és Franciaországban, valamint Tajvanon is, ezekben az államokban nincsenek áldozatok.

2004. 02. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Özönlenek a sérültek a kórházakba – jelentette tegnap a BBC helyszíni tudósítója Rabatból, Marokkó fővárosából, miután az észak-afrikai ország földközi-tengeri partvidékét erős, a különféle szeizmológiai intézetek szerint 6,1-es, 6,3-es, illetve 6,5-es magnitúdójú földrengés rázta meg tegnap hajnalban. A brit televízió munkatársa úgy tudja, a földmozgások miatt összedőlt épületek romjai alatt legalább kétszázharmincan hunytak el.
A föld Tangier, Fez és Al Hoceima térségében mozdult meg; az utóbbi település közelében lévő Ait-Kamara falu és még két, ismeretlen nevű kistelepülés állítólag romba dőlt. A három községben összesen harmincezren élnek, mindannyian földrengésekre nem felkészített vályogházakban – írta az Associated Press. A földmozgás epicentruma spanyolországi mérések szerint Al Hoceimától 15 kilométernyire délnyugatra és Melillától 50 kilométernyire nyugatra volt. A földlökéseket érezni lehetett a spanyolországi Murcia körzetében és Andalúziában is. A természeti csapás érintette térségekbe mentőalakulatok és VI. Mohammed marokkói király utasítására a hadsereg erői is elindultak tegnap délelőtt. Az áldozatok többségét a rozoga házak romjai alól húzzák napvilágra. Al Hoceima egyik kórházának orvosa a francia LCI televíziónak elmondta: soha nem látott ennyi sokkos embert, amióta praktizál. A sérültek többségét csonttörések, zúzódások miatt kell kezelni.
Svájc nyugati, Franciaország keleti és Németország délnyugati részét hétfőn rázta meg földrengés – közölte a freiburgi földrengésfigyelő állomás. A Richter-skála szerint 5,1-es erősségű földmozgás epicentruma a franciaországi Vesoul közelében volt, Bázeltől 100 kilométerre nyugatra – tudta meg az MTI. Az este fél hétkor bekövetkezett, néhány másodperces rengést észlelni lehetett többek között Lyonban, Besanconban, Strasbourgban és Genfben is. A földrengés áramkimaradást okozott az epicentrumhoz közel eső Besanconban és környékén. Az első jelentések szerint senki nem sérült meg. és jelentős károk sem keletkeztek.
Tajvan keleti partvidékét is erős földrengés rázta meg tegnap. Sérültekről vagy anyagi károkról nem érkezett jelentés. A Richter-skála szerint 5,3-es nagyságú földmozgás helyi idő szerint reggel kilenc óra előtt néhány perccel következett be. Epicentruma a Tajpejtől 150 kilométerre délkeletre fekvő Hualien város közvetlen közelében volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.