A Magyar Koalíció Pártja (MKP) Országos Tanácsa a köztársasági elnökválasztás első fordulójában az Esterházy János-emlékéremmel kitüntetett Frantisek Mikloskót, a Kereszténydemokrata Mozgalom jelöltjét támogatja, s arra kéri tagjait és szimpatizánsait, hogy az április 3-ára kiírt szavazáson rá adják le voksukat. Bugár Béla pártelnök a szombati ülés után tartott sajtóértekezleten elmondta, „nem a várható győztes mellé álltunk, hanem a politikai és emberi értékrendet támogatjuk, s ilyen szempontból az MKP-hoz a legközelebb Miklosko áll, aki már a kommunista rendszerben is igazolta, gerinces ember, s azóta is számtalanszor tett tanúságot elvi magatartásáról, ami többek között abban is megnyilvánult, hogy merte támogatni az MKP javaslatait, a szlovákiai magyarság igényeit, legutóbb például a komáromi egyetemről szóló vitában és szavazáson.”
Frantisek Miklosko az MKP országos tanácsának döntését „kellemes meglepetésként” élte meg, s bízik abban, hogy a magyarok támogatásával akár 20 százalékos támogatottságot is szerezhet április 3-án. „Örülök annak, hogy az MKP poltikusai észre- és figyelembe vették azt a munkásságomat, amellyel a szlovák–magyar megbékélést szerettem volna elősegíteni, s azt, hogy Szlovákia egyként legyen jó hazája a szlovákoknak és a magyaroknak is” – nyilatkozta lapunknak a kereszténydemokrata politikus. Az MKP legfelsőbb választott szerve összeállította az európai parlamenti választásokra a párt listáját, amelyet Bauer Edit képviselő asszony vezet. A lista második helyén Berényi József külügyi államtitkár található, a harmadik helyen pedig a párt általános elnökhelyettese, Duka Zólyomi Árpád.

A szokásosnál könnyebb volt az idei magyarérettségi, és még a Hunyadi-sorozat is segíthetett