Nincs jobb, mint a párbeszéd! – jelentette ki Medgyessy Péter, miután majdnem egyórás beszélgetésen fogadta Horn Gyula volt kormányfőt. Minden olyan kezdeményezés káros, amely megosztja a nemzetet – vélte a miniszterelnök. Azt mondta: Magyarország aktív, kezdeményező szerepet kíván betölteni az Európai Unióban.
A kormányfő év elején kezdeményezte a kétoldalú találkozókat elődeivel. Kedden fogadta Boross Pétert és jövő hétfőn találkozik Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével.
A polgári kormány idején egyébként rendszeresek voltak a találkozók Orbán Viktor miniszterelnök és Horn Gyula között, amelyek csak az országgyűlési kampány hevében szakadtak meg. Medgyessy és Orbán között azonban ez lesz az első kétoldalú találkozó, eddig a jelenlegi kormányfő nem látta szükségét annak, hogy ilyet kezdeményezzen.
Horn Gyula a közös listáról nem beszélt a találkozó után, arról azonban igen, hogy felvetődött: hogyan tudná segíteni a kormány az MSZP EP kampányát. A volt kormányfő úgy vélte: azzal, ha teszi a dolgát. Elmondta: szükség volt a pénzügyi stabilizációs csomagra, de hangsúlyozta, hogy a nagyon rossz helyzetben lévők – nyugdíjasok, kétkezi munkások – életkörülményein javítani kell. Szerinte az EU-ban mindenhol elismerés kíséri a magyar kormány munkáját. – Nehéz kampány van előttünk – jelentette ki Horn, aki az MSZP EP-kampányának irányítója. Bár Medgyessy szerint „nem veszítenénk azzal”, ha a volt kormányfő az EU felé – ahol sokat tudna tenni – közvetítője lenne a magyar érdekeknek, Horn ismét megerősítette: nem lesz EP-képviselő. Mint mondta: az nem az ő életformája, „herótja van” a repülőterektől. Úgy vélte: mandátuma – melyről a választások után lemond – nem fog kárba veszni, sok a fiatal tehetség a listán.

Egész héten kitart a borongós, hűvös idő