Budapesten már hatodik éve ünneplik az idegenvezetők e napot ingyenes budapesti idegenvezetéssel, amelyet a BKIK Idegenvezetői Szolgáltató és Továbbképző Központja hagyománnyá szeretné fejleszteni – tájékoztatta lapunkat Borsos Lajos, a szervezet munkatársa, aki kiemelte, hogy a budapesti idegenvezetők február 29-én 9 és 16 óra között óránként induló ingyenes gyalogos és autóbuszos vezetéssel mutatják be minden érdeklődő számára Budapest nevezetességeit és történelmi értékeit.
Mint mondta: a buszok a Műcsarnok melletti parkolóból indulnak óránként, amelyek menetideje másfél óra. Ezen a napon azonban éppúgy gondoltak a szervezők a külföldi, mint a belföldi érdeklődőkre is. Éppen ezért minden tizedik buszon angol és német nyelven tájékoztatják az utasokat, akik 10, 12, 14 és 16 órakor indulhatnak. Mindegyik járműre csak helyjegygyel lehet felszállni. A legelső autóbusz kilenc, míg a legutolsó 16 órakor indul.
Borsos Lajos tájékoztatása szerint a gyalogtúrák Budapesten több helyszínről indulnak: 10 és 16 óra között, óránként, a Városligetből – gyülekező a Vajdahunyadvárnál lévő Alpár Ignác-szobornál –, a Vörösmarty tér oroszlános kútjától, az Andrássy út 2. szám elől, valamint a Kossuth téri metróbejárat mellől; 14 és 16 óra között pedig, szintén óránként, a Bazilikától. Ám szerveznek gyalogtúrát a budai Várban a sikló vári végállomásától és a Szent István-szobortól is.
Borsos Lajos elmondta, hogy a BKIK Idegenvezetői Szolgáltató és Továbbképző Központja az idegenvezetők továbbképzését már ötödik éve szervezi. A központban két – nagy gyakorlattal rendelkező – idegenvezető dolgozik társadalmi munkában, és szervezi a különböző szolgáltatásokat, továbbképzési előadásokat minden hónapban. Az előadásokon bemutatják a vidék tájegységeit, hogy minél szélesebb körben megismerhessék az idegenvezetők hazánkat. Továbbá tanulmányutakat szerveznek az ország minden részébe, ahol az idegenvezetők megismerkedhetnek az elmúlt tíz év eredményeivel, naprakész ismereteket kapnak a város és a környék idegenforgalmi nevezetességeiről, gasztronómiai és kulináris értékeiről.
Ennek érdekében szoros kapcsolatot tartanak a vidéki Tourinform-irodákkal, kamarákkal, részt vesznek vidéki kiállításokon, hogy minél szélesebb körben megismertethessék az idegenvezetőket Magyarország szépségeivel, értékeivel, a világörökség hazai vonatkozású részeivel.

Antifa-ügy: az olaszok nem adják ki a támadót Magyarországnak