Az amerikai külügyminiszter nyilatkozatával egy időben Scott McClellan fehér házi szóvivő elismerte, hogy az iraki hatalomátadásról kidolgozott eredeti amerikai terv – amely szerint az Egyesült Államokban tartott előválasztások mintájára Irakban tizennyolc választói gyűlésen döntenének az ideiglenes nemzetgyűlés tagjairól – megbukott, mivel nem nyerte el az irakiak támogatását. Ali asz-Szisztáni iraki síita nagyajatollah pénteken a német Der Spiegel hetilapnak adott interjújában kijelentette: beleegyezhet az általa sürgetett általános választások elhalasztásába, ha az Egyesült Államok által szorgalmazott ideiglenes kormánynak igen szűkre szabott jogköre lenne. Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója ugyanakkor úgy vélte: még egy évig vagy tizenöt hónapig lehetetlen választásokat tartani az arab országban. Bremer számos olyan technikai problémát nevezett meg, amely egyelőre akadályozza a választásokat.
A Nemzetközi Vöröskereszt két munkatársa mindeközben a hadifogságban lévő Szaddám Huszein volt iraki elnöknél járt, a diktátor elfogása óta első ízben. Antonella Notari, a Vöröskereszt nemzetközi bizottságának szóvivője közölte: a szervezet két munkatársa, egy orvos és egy arab tolmács szombat reggel meglátogatta a volt iraki elnököt. A találkozó Irakban jött létre, de a szóvivő az amerikai hadsereggel kötött megegyezés értelmében nem mondhatta meg a fogva tartás helyét. „A látogatás célja, hogy feltérképezze és megvizsgálja a fogva tartás körülményeit és a fogoly ellátását” – mondta Nada Dumani.
Hírügynökségek közben azt jelentették, hogy immár Kuvaitban tartózkodik az Irakba küldött japán katonák eddigi legnépesebb csoportja, ahol rövid helyszíni kiképzésen vesz részt az alakulat. Tokió összesen ezer fegyverest telepít Irakba.
***
Kellemetlen mellékhatások.
A tavaly Irakba vezényelt ausztrál katonák kötelező lépfeneoltást kaptak úgy, hogy nem közölték velük: a korábban Afganisztánba vezényelteknek súlyos mellékhatásokat okozott az oltás. Erről Tony Austin repülődandár-parancsnok, az ausztrál védelmi erők egészségügyi szolgálatának vezetője számolt be szombaton, miután a The Australian című lap katonai dokumentumokra hivatkozva írt az ügyről. (MTI)

Ismét Pride-párti tüntetést szerveztek Hadházyék, de már ők is unják