Végül mégis per nélkül sikerült megegyezni az Irakban elhunyt Varga-Balázs Pétert foglalkoztató cég és az áldozat hozzátartozói közti jogvitában – közölte tegnap lapunk megkeresésére Bárándy György ügyvéd. A napokban született megállapodás értelmében a lelőtt egyetemistát alkalmazó Toifor Kft. kártérítést fizet a megölt fiatalember családjának. Az összeg nagyságáról Bárándy György az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem árult el részleteket. A család jogi képviselője továbbra is hangoztatta korábbi álláspontját, amely szerint az amerikai fél ellen a hivatalos vizsgálatok lezárultáig nem tartja ésszerűnek a peres eljárás megindítását.
Az amerikaiak még mindig nem szolgáltak információval Varga-Balázs Péter halálának körülményeivel kapcsolatban – közölte lapunk megkeresésére a Külügyminisztérium sajtóirodája. Hozzátették: az ügyben folyamatosan konzultálnak, ám továbbra sem lehet tudni, mikor küldik meg a vizsgálatok lezárultáról szóló dokumentumot.
Varga-Balázs Pétert több mint három hónapja lőtték le amerikai katonák Irakban, ám az Egyesült Államok ezzel kapcsolatos jelentését az ígéretek ellenére nem juttatta el a magyar szervekhez. Bár a Külügyminisztérium helyszínen járó diplomatái már készítettek jelentést, az még tisztázatlan, hogy az amerikai ellenőrző pontnál lelőtt magyar férfi miért nem állt meg.

Nincs több titok – itt van a jövő évi költségvetés