Több ezer katonát és száznál több tankot vetettek be az egyiptomi Nahília városánál szombaton, hogy kiszabadítsák azt a becslések szerint nyolcvan túszt, akiket egy fegyveres bűnbanda tart fogságban. A közúti és a vasúti közlekedés egyelőre szünetel a térségben – jelentette az AP hírügynökség.
A fegyver-és kábítószer-csempészettel foglalkozó csoport a külvárosi házakban elbarikádozta magát, s ágyútüzet nyitott a rendőrökre, akik közül négyen megsebesültek. Válaszul könnygázt és gránátokat hajítottak a vályogházakra. Nyolc épület összedőlt, és a hatóságok attól tartanak, hogy a túszok közül is sokan a halálukat lelték a romok alatt.
Mivel a rendőrök nem tudnak megbirkózni a rendkívül súlyos, drámai helyzettel, katonai alakulatok siettek a segítségükre. Támadásba lendültek, de a túszokat lapzártáig nem sikerült kiszabadítaniuk. Izzat Mohammed Hamid, az ötven fegyveres vezére pénteken azt mondta: 500 túszt ejtettek, a rendőrség azonban mindössze nyolcvanra teszi a számukat. A szombati támadás után Hamid azt állította, minden irányból záporoztak a lövedékek, és azzal vádolta a támadókat, hogy nem kímélték a település házait sem, noha jól tudták, hogy azokban fegyvertelen, védtelen emberek vannak. A rendőrök szerint viszont a banditák nyitottak tüzet a város házaira, hogy megállítsák a biztonsági erők előrenyomulását.
A túszokat pénteken ejtette a banda, miközben tagjai közül tizenötöt elfogtak a hatóságok. Valamennyiüket drogcsempészet és más bűncselekmények elkövetése miatt keresték, s őrizetbe vételük alkalmával fegyvereket és nagy mennyiségű kábítószert is lefoglaltak tőlük. Hamid azzal fenyegetőzött, hogy kivégzik a fogságukban lévőket, ha megkísérlik a kiszabadításukat.

Steve Bannon: „Vagy van országod, vagy nincs országod”