Késnek a segélyek Marokkóban

Hírösszefoglaló
2004. 02. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Háromszáz éhes túlélő tüntetett a kedden erős földrengést elszenvedett marokkói Ait Kamra település közelében, a főút mentén, hogy ekképpen jelezzék: napokkal a katasztrófa után sem kaptak semmiféle segélyt. Az észak-afrikai országban kedd hajnalban harmincezer ember maradt fedél nélkül. A csaknem hatszáz halálos áldozatot követelő földmozgások az afrikai ország északi, nehezen megközelíthető, hegyvidéki térségében pusztítottak. A demonstrálók azért mentek az utak mellé, mert – állításuk szerint – nem kaptak elég segítséget a segélyszervezetektől – jelentette a BBC tudósítója. A dühös helybeliek úgy vélték, hazájuk kormánya túl lassan reagált a tragédiára.
– Napok óta földönfutók vagyunk, a környéken mégis csak egy rögtönzött mentőállomást állítottak fel, más nem történt, miközben rendre azt nyilatkozzák, hogy minden rendben van – panaszolta egy túlélő az AFP hírügynökségnek. A tüntetők közül a legtöbben az élelmiszerhiányra panaszkodtak. A Földközi-tenger marokkói partvidékén, Ait Kamara és Al Hoceima városok térségében pusztító földlökéseket újabb és újabb utórengések követik, ezért sokan csak a szabadban merik álomra hajtani a fejüket. A két város közötti Imzourenben a mentési munkát szervező katona is elégedetlen volt a helyzettel. – A hatóságok tudták, hogy a földrengés sújtotta régió egy törésvonal mentén fekszik, mégsem telepítettek ide egyetlenegy kórházat, de semmi mást sem. – Ők is túl későn érkeztek – mutatott ujjával egy, a közelben dolgozó tűzoltócsapatra.
Imzourenben sokan még mindig a házak törmelékeinek foglyai. – Nincsen felszerelésünk – panaszolta a Reutersnek Hassam Hmidouch, a városi tanács vezetője. Ez egy totális katasztrófa. Várjuk a világ támogatását – tette hozzá. Hazánkon kívül eddig – többek között – Belgium, Spanyol-, Német- és Franciaország, Portugália, valamint az Egyesült Államok ajánlotta fel segítségét Marokkónak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.