Hazánknak szüksége van külpolitikai egysége megszilárdítására, és ez folyamatban is van, de „az itteni belpolitika, sajnos, hatással van a külügyekre” – nyilatkozta a távirati irodának a washingtoni Stratégiai Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) kelet-európai programigazgatója. Janusz Bugajski közölte azt is, hogy magyarországi útjának alapvető célja, hogy tényfeltárást végezzen és politikai vitákat folytasson valamennyi nagy politikai párttal, felmérje a különbségeket, a hasonlóságokat, a segítségnyújtás lehetőségeit a nemzeti konszenzus kiépítéséhez, a magyar–amerikai kapcsolatok további erősítése fényében. – Azért vagyok itt, hogy megismerjem a magyar pártok álláspontját, véleményét a nemzetbiztonsági kérdésekről, és megtaláljam azokat az eszközöket, amelyekkel ezek az ellentétek áthidalhatók – jelentette ki Bugajski, miután megbeszélést folytatott Balla Mihállyal (Fidesz). A találkozón elsősorban biztonságpolitikai kérdésekről, így a NATO szerepéről, az iraki helyzetről, valamint belpolitikai kérdésekről is szó esett.
Janusz Bugajski, aki a Pro Minoritate Alapítvány és a Budapest Analyses meghívására érkezett Budapestre, tegnap találkozott Hajdu Andrással, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkárával, és megbeszélést folytatott Demszky Gábor főpolgármesterrel, valamint Szent-Iványi Istvánnal, az integrációs bizottság elnökével is. A szabad demokrata politikusokkal tartott megbeszélését követően kijelentette, nem kell mindenben konszenzusra jutni, de a legfontosabb ügyekben feltétlenül meg kell egyezni.

Mutatjuk, hogyan került Gyurcsány és a Momentum a totális süllyesztőbe