Lemaradunk a 2008-as csatlakozásról

Az inflációt tovább fűtené a forint gyengülése, amit a jegybank a maga eszközeivel mindenképpen megakadályoz. Miként azt sem nézné tétlenül a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ha a költségvetési konszolidációt a jövedelmek „elinflálásával” kívánná végrehajtani a kormány – derül ki Járai Zsigmond lapunknak adott interjújából.

Hommer Tibor
2004. 02. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napokban elfogadott Draskovics-csomagról szólva Járai elmondta, szerinte a tervezett 185 milliárdos megszorító intézkedés dacára magasabb lesz a költségvetés hiánya a kormány által tervezett 4,6 százaléknál. Az infláció pedig csaknem 7,5 százalékra emelkedik, köszönhetően az adóemeléseknek.
A jegybank elnöke szerint az adóemelés „nem mutat a jó gazdaságpolitika irányába”, szerencsésebb lett volna, ha a kormány a költségvetést főként az állami kiadások csökkentésével hozná egyensúlyba – véli Járai, aki úgy látja, hogy Magyarország – bár megtehetné – nem fog 2008-ban csatlakozni az eurózónához. A kormány ehhez szükséges intézkedéseihez ugyanis hiányzik a támogatottság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.