Menekülők

A reménytelenség évében, 1949-ben a jó nevű ideg- és elmeorvos, dr. Horánszky Nándor fűtetlen budapesti lakásában felvette télikabátját, sálját, kalapját, körülbástyázta magát könyveivel (Ferenczi Zoltán háromkötetes Deák-életrajzával, a Kónyi Manó kiadásában még a XIX. században megjelent Deák-beszédekkel…), bőséges jegyzetanyagával, és elkezdte írni tanulmányát a haza bölcsének lelkialkatáról. Hitt-e benne vagy sem, hogy írása Deák Ferenc születésének százötvenedik évfordulójára nyomtatásban megjelenik – ki tudja ma már? Deák, akit azon kevesek egyikének tartott, „akikkel csak ritkán ajándékozzák meg az istenek az emberi nemet”, menekülés volt számára. Belső emigráció a rút korból, amelyet a tapintatos történészek mind a mai napig „a nagy fordulatként” emlegetnek. Írásáról tudomása volt néhány embernek. Herczeg Ferencnek például, aki Horánszky doktor munkáját újszerűnek tartotta. („Nézetem szerint te vagy az első, aki helyesen fogtad fel Deák egyéniségét” – így summázta róla véleményét az akkor már trónfosztott írófejedelem.) Később Antall József az Orvostörténeti Múzeum főigazgatójaként szintén megismerte az ideggyógyász dolgozatát. (Az ő szorgalmazására jelent meg 1972-ben a tanulmány rövidített változata az Orvostörténeti Közleményekben.) És természetesen tudomása volt a dolgozatról a szerző családjának is. Ifjabb Horánszky Nándor, édesapja emléke előtt is tisztelegvén, Deák Ferenc kétszázadik születésnapja alkalmából teljes terjedelmében, gondos jegyzetanyag, irodalmi lista, szakmai előszó és érzelemgazdag utószó kíséretében adta ki a fél évszázadon át fiókba zárt művet, a sokszínű Deák-év figyelemre méltó hozadékaként.
Vizsgálódása fundamentumául idősb Horánszky Nándor a kor nagy hatású német pszichiáterének, Ernst Kretschmernek az elméletét választotta. Kretschmer szerint csak pár emberi alkat különböztethető meg egymástól: a piknikus, az aszténiás, a leptoszóm és a diszplasztikus. Azaz: a hízásra hajlamos, derűs egyéniség, a vézna, bágyadt, betegségekre hajlamos, a sovány, gyenge alkat és a formátlan ember. Ezekhez a testfelépítés szerinti típusokhoz Kretschmer különböző karaktereket párosított: a ciklotim és a schizotim lelkialkatot, azaz a nyílt és a zárkózott jellemű emberek csoportját. Tisztában volt vele, hogy a valóságban ezek a típusok „vegytiszta” formában szinte sohasem fordulnak elő, ezért hosszan és szívesen sorolta a bonyolult variációk és ötvözetek skáláját. Kretschmer rendszerét ma legalább annyian dicsérik és alkalmazzák, mint ahányan kárhoztatják.
Horánszky Nándor Deák Ferencre vonatkozó pszichiátriai elemzése, amelyhez pozitivista történészeket is lepipáló historikus felkészültséggel fogott hozzá, mondhatni, az arany középutat választotta. Végkövetkeztetése szerint a haza bölcse olyan piknikus alkatú, ciklotim karakterű személyiség volt, akinek egyéniségében schizotim vonások is lehettek. A „két biotípus rendkívül szerencsés ötvözete” érvényesülhetett Deák egyéniségében – írta tanulmányának összefoglalójában idősb Horánszky Nándor –, és mindkettőből a pozitív értékek domborodtak ki. Ezt persze elmegyógyászi szaktanulmány nélkül is sejthettük, mondhatja erre a deáki életmű alapos ismerője, főleg, ha előítélettel viseltetik a lélekgyógyászok tudományos mutatványaival szemben. Sejthettük, igen, de megnyugtató érzés logikusan felépített és közérthetően megfogalmazott indoklást is kapni róla, fél évszázad távlatából akár, hogy nem csupán a nagyszerű külső s belső adottságokkal megáldott ember lehet hasznára a világnak, de a testi-lelki gyöngeségeivel küszködő személyiség is. Ezt bizonyítja a rossz óráit élő XXI. századi halandónak az az elmeorvos, aki már több mint negyedszázada nincs az élők sorában. Köszönet jár neki a biztatásért utólag is.
(Id. Horánszky Nándor: Deák Ferenc lelkialkata és befolyása politikai pályájára. Kairosz Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 2500 forint)