MSZP-meghívó Ficónak

A szlovákiai politikusok népszerűségi listáját vezető Robert Fico, a Smer elnöke az Észak-Magyarország lesz-e Dél-Szlovákia című sajtótájékoztatón – amelyen élesen bírálta az Magyar Koalíció Pártja (MKP) politikáját és „a nemzetállami érdekek” megsértésének, Szlovákia területi épsége veszélyeztetésének tartotta, hogy Dél-Szlovákiában az MKP-nak döntő befolyása van az önkormányzatokban – jelentette be, hogy a jövő héten hivatalos látogatásra Magyarországra utazik.

Neszméri Sándor
2004. 02. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Értesüléseink szerint Robert Fico az MSZP vendége lesz, s fogadja őt Kovács László pártelnök-külügyminiszter is, annak ellenére, hogy az ilyen magas szintű fogadtatás helytelenségére az MKP is felhívta a kormányzó párt figyelmét.
A Magyar Koalíció Pártja érthetetlennek tartja Fico meghívását már csak azért is, mert a Smer az utóbbi napokban szinte átfogó támadást indított a magyarok ellen. Az említett sajtótájékoztató után – amelyről lapunk is beszámolt – az egyik legolvasottabb szlovák napilapban, a Pravdában jelentetett meg Marek Madaric, a Smer egyik frontembere egy terjedelmes cikket, amelyben leszögezi: tragikus Szlovákia szempontjából, hogy amikorra demokratizálódhatott, önállósulhatott és szép reményekkel készülhet az uniós csatlakozásra, „háború és erőszak nélkül” veszti el országa déli részét, minthogy Budapest és kinyújtott keze, a szlovákiai magyar politika következetesen terjeszkedik a térségben, egyre több kisebbségi jogot kiharcolva a magyaroknak, miközben nemzetközi szinten folyamatosan a magyarság elnyomásáról beszél.
A Smer magyarellenes hangulatkeltése azonban nem a véletlen műve, legalábbis ezt állítja Miroslav Kusy professzor, a nemzetközi hírű politológus az Új Szó pénteki számában. „A Smer minden lehetőséget megragad, minden apróságba beleköt, ürügyet keres, mert úgy véli, hogy Szlovákiában politikai értelemben még mindig kifizetődő nemzeti húrokat pengetni.” A professzor szerint „nyilvánvaló, hogy ez előre hozott választásokról szóló népszavazás kapcsán magyarellenességgel próbálják meg az ilyenfajta riogatásra fogékony személyeket az urnákhoz csalogatni”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.