Nincs szükség ennyi gazdára?

A fővárosban, a Rózsadombon folytatta tegnap lakosságifórum-körútját Medgyessy Péter miniszterelnök. Elmondta, hogy továbbra is ragaszkodik a közös listához, de azt is kijelentette: nincs szükség ennyi agrártermelőre.

Czirják Imre
2004. 02. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keresem a jó közérzet alapjait – jelentette ki tegnap Medgyessy Péter miniszterelnök egy lakossági fórumon, a Marczibányi téren. A jobbára nyugdíjasokból álló hallgatóság előtt a kormányfő elmondta: ez volt az egyik oka a közös európai parlamenti listára vonatkozó javaslatának, amely mellett „ki fog tartani”. Azzal kapcsolatban, hogy a közös lista az EU-val nem egyeztethető össze, úgy vélte, ez „egy fülénél fogva előrángatott probléma”.
A magyar gazdaság nem volt elég erős ahhoz, amit a választási és kormányprogramban vállaltak – mondta el a kormányfő. „Túlbecsültük az erőnket” – tette hozzá. Kifejtette: „volt egy örökségünk is”, ám a kormányváltáskor úgymond nem akartak erre hivatkozni. A fórumon volt, aki azt kérdezte, ha a miniszterelnök valóban nemzeti összefogást akar, akkor miért nem nemzeti egységkormányt szorgalmazott az első néhány uniós évben. Más a nemzeti összefogással arra volt kíváncsi: hogyan lehet az árokbetemetés szándéka mellett több millió jobboldali érzelmű embert állandóan lefasisztázni? Medgyessy kifejtette: a nemzeti egységkormánynak nem látja szükségét, a nagykoalíciónak pedig esélyét. De a kerekasztal-beszélgetéseknek van értelme, például saját történelmi múltunkkal szembenézve, vagy olyan témában, mint a népességfogyás. Elmondta: tőle soha nem lehetett becsmérlést hallani, nem neki kell kezdeni a bocsánatkérést.
A gazdatüntetéssel kapcsolatban is elhangzottak kérdések. Medgyessy Péter szerint tisztességesen meg kell mondani, hogy nincs szükség ennyi agrártermelőre, nem tud az ország ennyi termelőt támogatni. Támogatás helyett vidékfejlesztést ígért. Elismerte a kormány felelősségét abban, hogy a piacvédelem érdekében többet lehetett és kellett volna tenni. A miniszterelnök úgy látja, hogy nem kell szégyellnie kormánya teljesítményét, de azzal nem is elégedett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.