Nőtt a csecsemőhalálozás

2004. 02. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly a születések 2,2 százalékos csökkenése és a halálozások 2,3 százalékos emelkedése miatt nőtt a természetes népességfogyás mértéke, és 14 százalékkal haladta meg az előző évit; a népesség lélekszáma 2003-ban 10,117 millió fő volt, szemben az előző évi 10,142 millióval – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A jelentésből kiderül, az elmúlt esztendőben az előzetes adatok szerint mintegy 15 ezer fővel emelkedett az országban élő külföldiek száma.
Csökkent a házasságkötések száma 2003-ban, kevesebb gyermek született, és többen haltak meg, mint egy évvel korábban. Az előzetes adatok szerint az elmúlt esztendőben 45 400 házasságot kötöttek, mintegy 94 650 gyermek született és 135 850 lakos hunyt el. A házasságkötések száma, két hónapot kivéve, az év minden hónapjában kevesebb volt, mint egy évvel korábban. Az év egészét tekintve a házasságkötések száma mintegy hatszázzal maradt el az egy évvel korábbitól. Az év során csak három hónapban született több gyermek, kilenc hónapban viszont kevesebb jött világra, mint az előző évben. A születésszám különösen a 2003. év utolsó negyedében esett vissza. Az év során mintegy 2100 gyermekkel született kevesebb, mint 2002-ben. A halálozások száma az első negyedév jelentős emelkedését követően ingadozásokat mutatott, de az év utolsó négy hónapjában kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban. 2003-ban a halálozások száma mintegy 3 ezerrel múlta felül az egy évvel korábbit.
Ezer lakosra 9,3 élve születés és 13,4 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal elmaradt, az utóbbi viszont 0,3 ezrelékponttal meghaladta az egy évvel korábbi értéket. A népességcsökkenés mértéke az előző évi 3,5 ezrelékkel szemben 4,1 ezreléket tett ki. A KSH-adatokból kiderül: ezer élve születésre 7,3 csecsemőhalál jutott, szemben a 2002. évi 7,2 ezrelékkel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.