Felrobbant egy kazán tegnap az Oroszországhoz tartozó Dagesztánban lévő Manaskent városka egyik általános iskolájában – adta hírül az ITAR-TASZSZ hírügynökség. A balesetben öt gyermek meghalt – adtak tájékoztatást az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumából. A tárca helyi igazgatóságának szóvivője, Valentyin Abakarov elmondta: a baleset oka egyelőre ismeretlen. Csak annyi biztos, hogy a szerencsétlenség moszkvai idő szerint fél tizenkettőkor következett be az intézmény kazánházában. A minisztérium a robbanás hírére mentőalakulatot küldött a Mahacskalától délre fekvő Manaskentbe, hogy a csapat segítse a romeltakarítást. Dagesztán keleti szomszédja Csecsenföldnek, s a köztársaságban gyakorta követnek el robbantásokat, bérgyilkosságokat és más erőszakos cselekményeket részben csecsen szakadár fegyveresek, részben helyi bűnbandák – emlékeztetett az MTI.
A dagesztáni események után alig pár órával az ország másik felében, a délkelet-szibériai Csita városának egyik kávézójában következett be robbanás. A Bajkál-tó keleti partjainál fekvő városban történt szerencsétlenség kilenc ember életét követelte. Tizenketten megsérültek, közölte – ugyancsak – az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma. A detonáció a kávéház épületét romba döntötte, a szomszéd épület azonban a csodával határos módon sértetlen maradt. A tárca specialistái úgy vélik, a törmelékhegyek alatt többen is lehetnek még. A romeltakarításon és a túlélők felkutatásán speciális mentőkből és tűzoltókból összeállított, 45 tagú csapat dolgozik. A baleset okát nyomozó csoport kutatja.
Oroszországi robbanások áldozatokkal
Öt gyermek meghalt, amikor tegnap felrobbant egy iskola kazánja az oroszországi Dagesztán egyik településén. A szibériai Csita egyik kávézójában is robbanás történt: a detonáció ott kilenc embert ölt meg.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!