Robert Fico Durayt támadja

Szentesi Zöldi László
2004. 02. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem a magyarokat, vagy a Magyar Koalíció Pártját bírálom, hanem az olyan szélsőségeseket, mint Duray Miklós – jelentette ki budapesti előadása után lapunk kérdésére válaszolva Robert Fico, a szlovákiai Smer párt elnöke.
Mint ismeretes, múlt heti pozsonyi sajtótájékoztatóján Fico éles kirohanást intézett a Magyar Koalíció Pártja ellen, és Szlovákia területi épsége veszélyeztetésének nevezte, hogy az ország déli részén a magyar pártnak döntő befolyása van az önkormányzatokra. Fico az MSZP meghívására érkezett Magyarországra, és ma találkozik Kovács László pártelnök-külügyminiszterrel. A Teleki László Intézetben tartott tegnapi előadásában a szlovák politikus hazája európai integrációjával kapcsolatban a korrupció és a kliensrendszer elleni fellépés szükségességét hangsúlyozta.
Kijelentette, hogy az áprilisban esedékes elnökválasztáson pártja vagy Rudolf Schuster jelenlegi államfőt, vagy Ivan Gasparovic volt házelnököt támogatja. Utóbbi egyébként egy olyan csoportosulás ajánlásával indul a választáson, amely a szélsőséges, magyargyűlölő Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártját is magában foglalja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.