Mit képzel Gyurcsány?
Szabó
Lehet, hogy valaki azt gondolja, ez Mária országa, de ahogy látom, Mária a kezét mindenképpen levette róla, és csak mi vagyunk itt, mi tudjuk formálni – állította Gyurcsány Ferenc egy szombati „szociáldemokrata” konferencián. Tudjuk, egykoron Szent István ajánlotta Szűz Mária oltalmába hazánkat. Most viszont csak sejtjük, hogy a milliárdos miniszter kinek is képzeli magát.
Végzett társával, majd magával is
Holtan találtak egy nőt és egy férfit a Zala megyei Cserszegtomajon. A vizsgálat szerint a férfi megölte élettársát, majd önmagával is végzett. Szombaton a szomszédok jelentették, hogy az egyik ház lakóit csütörtök óta nem látták. A rendőrök találták meg a halott párt. A nő testén szúrásnyomok, a férfi nyakán pedig lőtt seb volt. A holttestek mellett egy házi készítésű kispuskát találtak. (MTI)
Belehalt sérüléseibe az egyik elgázolt lány
A kórházban életét vesztette az
a lány, akit barátnőjével együtt egy autó ütött el Szegeden tegnapra virradóra. Egy Volvo a kijelölt gyalogátkelőhelyen egy 20 és egy 21 éves lányt gázolt el a szegedi Mars téren. A kiérkezett mentők kórházba szállították a fiatalokat, egyiküket súlyos, míg másikukat életveszélyes sérülésekkel. (HP)
Felszámolt cigarettaraktár
Illegális cigarettaraktárat számoltak fel a vámosok a Komárom-Esztergom megyei Császár községben még pénteken este. Lefoglaltak 3300 karton különféle márkájú cigarettát, amelynek értéke közel húszmillió forint. A vámosok több embert is tetten értek, amikor azok egy kisteherautóról pakolták le a cigarettákat a magáningatlan hátsó udvarában kialakított raktárba. Két embert őrizetbe vettek, ellenük jövedéki orgazdaság alapos gyanúja miatt
indult eljárás. (MTI)
Olajszennyezés a német partoknál
Több mint háromezer, olajjal szennyezett madarat fedeztek fel a hónap eleje óta az Északi-tenger német partjainál, közülük mintegy 1300 elpusztult – írta a Welt am Sonntag. A hatóságok két hajót gyanúsítanak a szennyezéssel: az egyik a nyílt tengeren eresztett olajat a tengerbe, a másik a partok közelében – közölte a lappal a husumi vízvédelmi rendőrség. (MTI)
Svéd és román a legjobb víz
Svédország nyerte el a világ legjobb palackozott vize, Románia pedig a világ legjobb palackozott ásványvize díjat a 14. alkalommal megrendezett Berkeley Springs International Water Teste nemzetközi vízseregszemlén, ahol hat ország indult több kategóriában. (MTI)
Versenylovat klónoznak
Augusztusra várják annak a klónozott csikónak a világra jöttét, amely egy bajnok versenyló pontos genetikai másolata – jelentette be a hét végén Cesare Galli olasz tudós.
Hangsúlyozta, a klónozott
kiscsikó kereskedelmi célból jön világra. (MTI)
Nyerőszámok
Ötös lottó: 38, 47, 49, 58, 69.
Jokerszám: 019112. Hatos
lottó: 9, 13, 17, 29, 34, 44.
Pótszám: 33. (MTI)

Ismét Pride-párti tüntetést szerveztek Hadházyék, de már ők is unják