Röviden

MTI
2004. 02. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Túljegyezték a bankok a Lombard Lízing Rt. által januárban aláírt négyéves szindikált hitelt. A társaság így a tervezett 50 helyett 70 millió eurós, négyéves futamidejű hitelhez jutott, amelyet általános finanszírozási célokra fordít. (E. Cs.)

A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) panaszt tett Harnis Judit cégbíró ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon, mert a cégbíró három másik Brau-részvényes kezdeményezésére nem hívta össze a Brau Rt. rendkívüli közgyűlését határidőre. A TEBÉSZ panaszát február 26-i levelében tette meg a megyei bíróságon. (P. B.)

A Samsung Electronics Magyar Rt. az idén 9 milliárd forint informatikai üzletági bevételt tervez, ami 91 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit – mondta Sallai Attila, a társaság IT-üzletágának vezetője. (MTI–Eco)

A Slovintegra és a Slovbena szlovák társaságok bejelentették, hogy együttes befolyásuk a Mol Rt.-ben 9,45 százalékra csökkent. A Slovintegra befolyása 8,54 százalék, a Slovbenáé 0,91 százalék, figyelembe véve
a Mol Rt.-nél saját részvényként nyilvántartott törzsrészvényeket
a február 19-i állapot szerint. (MTI–Eco)

Az Erste Bank Hungary Rt. és a Postabank Rt. március 30-ra hívta össze rendkívüli közgyűlését, amelyen a két bank egyesüléséről tárgyalnak. A közgyűlési meghívó szerint a részvényesek döntenek az egyesülés módjáról, és meghatározzák az egyesült társaság formáját. (P. B.)

Kanada gazdasága tavaly 1,7 százalékkal növekedett, az év utolsó negyedében azonban az éves szintű növekedés elérte a 3,8 százalékot.
A gyorsuló folyamatot helyi közgazdászok főként az amerikai konjunktúra meglendülésének és ehhez kapcsolódóan a kanadai exportnövekedésnek tulajdonítják. (MTI–Eco)

A Nemzetközi Valutaalap a tavaszi jelentésében fölfelé módosítja a világgazdaság idei átlagos növekedésére vonatkozó becslését. A javulás mélyül és szélesedik, minden fő térségben nő a hazai össztermék,
Kína és India vezetésével Ázsia jár a fellendülés élén. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.