Csütörtökön az ÁPV Rt. előtt demonstrál a villamosenergia-iparban közelmúltban megalakult sztrájkbizottság, mivel kiderült: tavaly decemberi döntése szerint a vagyonkezelő a hozzá tartozó, várhatóan nyereséges társaságoknál legfeljebb hét, a várhatóan veszteséges cégeknél pedig maximum 3,5 százalékos béremelést hajt végre idén – fogalmazott lapunknak Gál Rezső. A sztrájkbizottság szóvivője szerint elfogadhatatlan a vagyonkezelő határozata, főként, hogy ekkor már ismert volt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hét-nyolc százalékos béremelkedést rögzítő ajánlata. Az érdekvédők ezért el akarják érni, hogy az OÉT pénteki ülésén vitassák meg: milyen alapon sértik meg a munkaadók a bérajánlásról született megállapodást. A sztrájkbizottságot alkotó szakszervezetek egyébként éppen a cégek bevételei alapján követelnek legalább nyolcszázalékos bérfejlesztést. Az elégséges szolgáltatásokról szóló tárgyalások ugyancsak megakadtak, Gál Rezső elmondása szerint a munkaadók százszázalékos termelést tartanak elfogadhatónak az esetleges sztrájk alatt is. A szakszervezetek azonban a lakosságot nem érintő, tízszázalékos leállással adnának nyomatékot követelésüknek.

Soha nem látott hadgyakorlat kezdődött a Bakonyban