Jogállamban nem lehet vizsgálatot indítani valaki ellen azért, mert felolvas egy író műveiből – nyilatkozta tegnap Frunda György, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátora annak kapcsán, hogy a Maros megyei rendőrség eljárást indított a hét végi maratoni Wass Albert-felolvasás ügyében. Maros megye rendőrfőkapitánya ugyanis bejelentette: kivizsgálják, hogy a Romániában 1946-ban halálra ítélt Wass Albert emlékére – a Kárpát-medence számos településéhez hasonlóan Marosvásárhelyen is – rendezett 24 órás felolvasás megszegi-e a 31/2003-as számú kormányrendeletet. Ez ugyanis tiltja az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt felelős személyek kultuszát. Ha a rendőrség úgy ítéli meg, hogy a történtek kimerítik a bűncselekmény fogalmát, akkor ügyészségi eljárást kezdeményeznek.

Súlyos hibákat tártak fel a Flórián téri hídon, jól halad a felújítás