Több adót szedne be a kormány

A Pénzügyminisztérium lapunk birtokába került előterjesztése – az eddigi kormányzati megnyilatkozásokkal ellentétben – elismeri, hogy a kedvezőtlen makrogazdasági mutatók alapján a gazdaság helyzete azonnali és mélyreható beavatkozásokat tesz szükségessé.

2004. 02. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A február 25-i kormányülésre készített helyzetjelentés alapján hazánk államháztartási hiánya „elfogadhatatlan szintet ért el”, a közszférára vonatkozó kormányzati ígéretek pedig részben fedezetlen kötelezettségvállalást jelentenek az állam számára. A dokumentumból az is kiderül, hogy a pénzügyi tárca tisztában van a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére (PSZÁF) vonatkozó, 573 millió forintos megszorítás törvénytelenségével, ezért javasolja a felügyelettel kapcsolatos jogszabály mielőbbi megváltoztatását. A PM előterjesztése hangsúlyozza, hogy a már kihirdetett, valamint a „most még nem vállalt döntések” politikai hatása nyilvánvaló, ugyanakkor a magyar gazdaság leromlott helyzete miatt elkerülhetetlen intézkedések halogatása még károsabb lenne. A pénzügyi tárca az adóbevételek mielőbbi növelését javasolja – különböző konstrukciókkal és a beszedés hatékonyabbá tételével.
A Pénzügyminisztérium anyaga részletes listát közöl a lakosságtól beérkezett költségcsökkentő indítványokról. A javaslatok közé tartozik az országgyűlési képviselők számának és juttatásainak csökkentése, valamint a közbeszerzésről a nyílt piaci versenyeztetésre történő áttérés. A szóban forgó lista szerint a lakosság számos esetben indítványozta a közpénzügyi államtitkárság megszüntetését, valamint a pazarló reprezentáció visszafogását is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.